Árvízi krónika: a párttal a partfalon Hozzáadás a gyűjtőhöz

Ajánlja a cikket? A hét legnépszerűbb cikkei a látogatók szavazatai alapján
| 2006-04-29 | Bátyi Zoltán

Árvízi krónika címmel jelent meg 1970 június végén egy újság Csongrád megyében. A Délmagyarország gondozásában készült kiadványt ma átlapozva azonnal kiderül, mennyire más világ is járta akkoriban a magyar Alföldön. De az is egyértelmű – hogy lopjak valamit a múlt század 70-es éveiben még elfogadott pátoszos újságírásából –, az emberi küzdelem nagysága előtt akkor is illett, és ma is illendő tisztelettel adózni.
Nyomtatható változat
Cikk küldése e-mailben
A heti legnépszerűbb 10 cikk
Emberek a gáton. Fotók: Somogyi Károlyné
– Az meg ott a Kádár János! – bukdácsolt végig a hang a Tiszán. Mi, úttörőolimpiára készülő, serdülő korcsoportba besorolt kajakosok és kenusok meg csak bámultunk a Tisza töltése felé, ahol népes csoport ámuldozott. Mégpedig azon, hogy miközben Szeged városát végveszély fenyegeti, a belvárosi sétány partfalait jószerével csak a homokzsákok tartják meg, a Kiskőrössy halászcsárda vízben ázó épülete mellett néhányaknak az volt a legnagyobb gondjuk, miként is készüljenek fel a vidám úttörők még vidámabb, abban az évben éppen Szegedre meghirdetett országos seregszemléjére.

Kádári píár

Kádár, a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője – bár Szeged nem tartozott a kedvenc városai közé, merthogy a Csillag börtön lakójaként a '30-as években aligha zárta szívébe e települést – '70-ben ellátogatott a Tisza partjára.

Árvízi krónika című, a Délmagyarország 1970 júniusában kiadott különszámának harmadik oldalán „Legyőzzük a nehézségeket" címmel közölték az írást, amelyből kiderül: Kádár június 23-án és 24-én volt a város vendége. Nyilatkozatában nem feledkezett meg a politikai píárról sem.

Vetyeháton

Kruglov őrnagy gyermekként még Leningrád ostromát élte át, 1970-ben pedig Vetyeháton, a Tisza–Maros torok felett egy gépesített, kétéltű járműves egység parancsnokaként állt helyt – derül ki az újság egy másik cikkéből. Korotenkó és Szoldatenkó hadnagy, Vasziljev és Akajev törzsőrmester, Nabijev közkatona is bekerült Szeged árvízvédelmi krónikájába. – „A kis Ivánok nagy szíve" szeretet, köszönetet fakaszt – írta a lap riportere „Testvérként velünk" című riportjában.
Az újságíró a Lenin körúton egyetemisták csoportjával futott össze, s Szeged védelmében szudániak, szíriaiak, Jordániából valók is dolgoztak egy brigádban a gátakon, mégpedig egy ciprusi fiatalember vezetésével.
A katasztrófa közelében – lehetett bármennyire is átpolitizált a világ a '70-es évek Magyarországán – a gáton izzadók vajmi keveset törődtek azzal, kit hívtak magyar, s kit parancsoltak orosz szóval a Tisza partjára. 

Ötéves tervbe zárva

– Az itt eltöltött rövid tartózkodásom jelentős részét természetesen az árvíz problémája foglalta le. Ennek ellenére az itteni vezetők bemutattak sok olyan létesítményt, amelyek a fejlődést bizonyítják. Jók a benyomásaim, az itt szerzett tapasztalataim azt mutatják, hogy a pártszervezetek, a tanácsok tevékenysége a társadalmi, a gazdasági munka minden területén nagymértékben fejlődött.

Kádár pár sorral lejjebb dicsérte az ipar, a mezőgazdaság Csongrád megyei fejlődését, majd az árvízi védekezésre térve kiemelte a veszélyeztetett vidékek lakosságának példamutató, fegyelmezett magatartását. „Mindez tanúsítja népünk öntudatának, szolidaritásának, közösségi érzésének fejlődését" – adta vissza Kádár Jánosnak a kádári szóhasználatot nagyon jól tükröző mondandóját a cikk írója.

És nem maradhatott ki a jövő sem: Kádár megnyugtatta az újságolvasót, hogy lehet bármekkora a veszély, a párt Központi Bizottsága, a kormányzat maga is sokoldalúan foglalkozik a jövendő tennivalókkal, így rövidesen végső formát ölt az új ötéves terv, a párt pedig soron következő kongresszusára készülődik – tudta meg Csongrád megye népe. Majd a cikk végére érve megnyugodhatott az olvasó: „A párt és a nép egyesített ereje legyőzi a nehézségeket" – üzent az MSZMP első embere.

Azokban a napokban Czinege Lajos honvédelmi miniszter – miként a lap fogalmazott – Győri Imrének, az MSZMP KB tagjának, a megyei pártbizottság első titkárának, Török Lászlónak, a területi árvízvédelmi bizottság elnökének és Sipos Gézának, a szegedi városi pártbizottság első titkárának társaságában járt szemleúton.

Komócsin Zoltán, az MSZMP KB titkára a szegedi rakparton Csongrád megyei és szegedi vezetők társaságában tekintette meg a védelmi munkát, míg például Fock Jenőt, a Minisztertanács elnökét a makói védelmi körzetben kapta lencsevégre a lap fotóriportere.

Rendszerfüggő vész

Győri Imre pedig így magyarázta, nem kevés politikumot belopva írásába, miért is menekült meg Szeged és vidéke az ártól: – Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy az ember által eddig nem ismert legmagasabb vízszintet hozó árvízveszély leküzdését csak a szocialista társadalmi rend körülményei tették lehetővé, más rendszerben bekövetkezett volna már rég a katasztrófa.
Hogy aztán ezek a „magasztos" gondolatok hány embernek jutottak eszébe a homokzsákot emelgetve, nem tudom. Egy biztos: a szegedi vízi sportolók felkészültek az úttörők olimpiájára, még ha a sikerekhez jómagam vajmi keveset is tettem hozzá.


Front a gátakon

Ki zsákot töltött, ki cölöpöt vert, ki pedig költeménnyel lelkesített 1970-ben. A délmagyaros különszámban például Front a gátakon címmel jelent meg a szegedi költő, Lődi Ferenc hosszú verse, amelyben – többek között – ezekkel a sorokkal állított emléket az addig még soha nem tapasztalt áradásnak:
S meddig még, meddig hömpölyög az ár?/ Mint őrült ront a Tisza is nekünk/ a szőkeség, a kedves – céda már!/ Sötét hullámsír-tükröt tart elénk,/ s fölfordult arccal talpon ébredünk,/ ahogy veszély közt sáncolunk reményt.