Presztízsrangadó a kedvezményért Hozzáadás a gyűjtőhöz

Ajánlja a cikket? A hét legnépszerűbb cikkei a látogatók szavazatai alapján
| 2006-04-19 | Mádi József

Holnap megyei rangadó következik a futsal NB I-ben: a Legrand-Szentes 20 órától a szegedi Első Betont látja vendégül a Dr. Papp László-sportcsarnokban.
Nyomtatható változat
Cikk küldése e-mailben
A heti legnépszerűbb 10 cikk
Ha a matematikát nézzük, akkor még nem biztos a Legrand-Szentes elődöntőbe jutása, hiszen két fordulóval a vége előtt öt pont az előnye a Kurca-partiaknak az ötödik helyezett előtt. Ám annak tudatában, hogy még lesz egy Csömör–Aramis meccs – mindkét gárda szeretne a négy közé jutni, előbbi negyedik, utóbbi ötödik, és jelenleg mindkét csapat negyven–negyven pontos –, kijelenthető: a Kurca-partiak biztos ott lesznek a felsőházi rájátszásban.

– Azért nem mindegy, hogy mit játszunk az Első Beton és a Siklós ellen, mert szeretnénk a második helyen bejutni az elődöntőbe, és akkor kedvezményezettek leszünk, azaz ha kell, kétszer játszhatunk a fináléba kerülésért hazai pályán. Ennek megfelelően mindkét hátralévő találkozón cél a győzelem, hogy ne szakadjon meg a jó sorozat, valamint a hazai közönségünknek is tartozunk ennyivel. A későbbi program? Az elődöntőben az Aramisnak örülnék a legjobban – mondta Koncz Zsolt, a szentesiek játékos- edzője.

Egyszerűbb helyzetben van a szegedi Első Beton. Szabó Zsolt tanítványai
Esélyek

Nézzük, hogyan is alakul a futsal NB I rájátszásába jutásért küzdő hat csapat hátralévő programja! Gödöllő (jelenleg 1., pontszáma: 47): Vasas-Dupont (11., otthon), Abony (9., idegenben). Legrand- Szentes (2., 45): Első Beton (7., otthon), Siklós (12., otthon). Cső- Montage (3., 40): Siklós (12., otthon), Berettyóújfalu (8., idegenben). Csömör (4., 40): Abony (9., otthon), Aramis (5., idegenben). Aramis (5., 40): Miskolc (10., idegenben), Csömör (4., otthon). Kanárik (6., 37): Berettyóújfalu (8., otthon), Vasas-Dupont (11., idegenben).  
számára ugyanis a presztízsen kívül nincs jelentősége a mérkőzésnek.

– Már nem tudunk sem előre, sem hátra lépni a jelenlegi hetedik helyről. Ugyan az előző idénybeli kilencedik pozíciónál jobban teljesítettünk, ám titkon az első négybe, reálisan pedig az 5–6. helyre vágytunk. Ha nem sújtanak sérülések bennünket, ez szerintem teljesíthető lett volna – nyilatkozta a tréner. – A szentesi meccsen szeretném, ha a játék dominálna, és élvezetes találkozót vívnánk a hazaiakkal. Jó lenne visszavágni az őszi szegedi vereségért és bebizonyítani, hogy nem vagyunk rosszabb csapat a Legrandnál. Sajnos Brinszky és Tóth Attila mellett Csúri és Németh L. is sérüléssel bajlódik, remélem, az utóbbi kettő azért vállalja a meccset.

A mérkőzés holnap 20 órakor kezdődik a szentesi Dr. Papp László-sportcsarnokban, előtte 18.30-kor a két csapat U21-es korosztályai mérkőznek bemutatójelleggel..