Megérdemelten aratott
nagy sikert a Csárdáskirálynő Hajmási Péter, Hajmási Pál
Ajánlja a cikket?
| 2005-08-01 |
Hollósi Zsolt
Csak akkor érdemes operettet játszani a Dóm téren, ha
olyan ötletesen hoznak létre egy produkciót, ahogyan most Alföldi
Róbert tette a Csárdáskirálynővel. Az is bebizonyosodott: Kálmán
Imre örökzöld muzsikája felveheti a versenyt a mai
musicalslágerekkel, ha nagy formátumú előadók szólaltatják meg, akik
képesek megtölteni élettel, tartalommal.
Alföldi Róbert visszahozott
valamit az operett jó értelemben vett kedves romlottságából.
Csárdáskirálynő-produkciója ízléssel ötvözte a francia operett
iróniáját, a magyar temperamentumával és a bécsi romantikájával. Az
orfeum a polgári morfium – állította Kosztolányi, aki a nevezetes
műintézményről találó jellemzést hagyományozott az utókorra: „Az
orfeumról jó családokban, tiszta lányszobákban afféle huncut
somolygással szokás beszélni, mint a vágyak netovábbjáról, a bűnök
ördögi csiklandásáról, a tilosról, melyet nem szabad megízlelni a
halandónak, különben megmérgeződik és elpusztul." Ezt az életérzést,
korhangulatot idézte fel Menczel Róbert és Selmeczi György
fémkorlátokból, lépcsőkből és villanykörtés „világítótornyokból"
felépített, egyszerű szerkezetű, mégis rafinált és látványos
díszlete.
A Csárdáskirálynőben mindig Szilvia belépője adja
meg az alaphangot. A sanzonettet Rálik Szilvia keltette életre, aki
igazi díva, mindent tud, amit a szerep megkíván. Pávatollas
pártában, mézeskalács szívet mintázó piros ruhában úgy lépett a
publikum elé, mint az orfeum királynője. A parádés jelmezben –
miként a páva a magyar népköltészetben – szinte az örök szerelem
jelképeként jelent meg. Rálik tökéletes hangú primadonna, ugyanakkor
hitelesen eljátszotta azt a különös figurát is, akit Alföldi csöppet
sem idealizált, sőt nagyon is hús-vér, a megszokottnál dögösebb,
naturálisabb karakternek képzelt el.
A másik női főszereplő,
a Cecíliát alakító Hernádi Judit Kosztándi István koncertmester
finom hegedűkíséretével búgó hangon, egy élet tapasztalatát
belesűrítve keserédesen énekelte a Hajmási Péter, Hajmási Pált.
Nagyszerű komika, mindig bejöttek a poénjai. Az utolsó kép igazi
jutalomjáték volt számára, miközben türelmesen viselte Gyarmathy
Ágnes art deco stílusban megálmodott mutatós, bohókás sellőjelmezét,
ami a mozgást igencsak megnehezítette.
Már a színre lépéskor
nagy taps köszöntötte a Miska pincért játszó Bodrogi Gyulát, aki
mindvégig a legbiztosabb humorforrás maradt. Beszólásai, kifejező
gesztusai rendre nevetésre ingerelték a közönséget – különösen,
amikor a végén békát formázó úszógumival a hasán jelent meg. Edvin
szerepében Nyári Zoltánt hallhattuk, aki jó megjelenésének, biztos
és szép hangjának köszönhetően ideális bonviván.
Az viszont
már meglepetés, hogy az operettben először fellépő Stohl András
szenzációs táncos-komikus: nemcsak zseniálisan mozgott és
bohóckodott, hanem éneklése sem keltett hiányérzetet. Mindez nem
mondható el Bartsch Katáról, aki nem volt tűzrőlpattant Stázi,
hiányzott belőle a bájos, kislányos elevenség és életszeretet.
„Húzzad csak kivilágos virradatig..." – énekelte fürdőköpenyben,
tapskísérettel a strandon játszódó utolsó felvonásban Gregor József,
aki bölcs humorral adta Leopold Mária herceget.
Gálffi
László hősiesen megküzdött Kerekes Ferkó szerepével, de ebben a
műfajban kevés a profi színészi játék, énekelni is tudni
kell. Silló István vezényletével odaadóan, könnyedén, stílusosan
muzsikált a Szegedi Szimfonikus Zenekar, és a lelkes kórussal együtt
a színpadi játékból is kivette a részét. Mozgástervezőként Király
Attila jegyezte a produkciót, akinek különösen Bónit, Szilviát és a
kart sikerült jól táncba vinnie.
Alföldi Róbert és
alkotótársai rengeteg ötlettel és átgondolt koncepcióval állították
színpadra a Csárdáskirálynőt, amely a cukormáztól és a szépelgéstől
megszabadulva egyes jelenetekben már-már zenedrámai magasságokba
szárnyalt. A publikum értékelte a különleges ötleteket, a
repülőgépet – a konfettiszórás nem jött össze – és az úszómedencét
is. A produkció mégis inkább azért aratott megérdemelten nagy
sikert, mert kivételes egyéniségek magas hőfokon, valódi érzelmeket
mutattak meg benne, ugyanakkor humorral, iróniával leplezték le az
örök emberi gyengeségeket.