Fenyves Ernő az új
megbízott igazgató
Orvos helyett közgazdász vezeti a szentesi kórházat
Ajánlja a cikket?
| 2006-04-13 |
Bakos András
Fenyves
Ernő lett a szentesi kórház megbízott főigazgatója: a megyei
közgyűlés rendkívüli ülésen döntött a szakközgazdász mellett. Az új
vezető – önkormányzati biztosként – már dolgozott az intézményben,
de a makói kórházban is. Az a feladata, hogy kiderítse, valójában
mekkora az adósság, és rendbe kell hoznia a gazdálkodást.
Fenyves Ernő korábban biztosként dolgozott a
szentesi és a makói kórházban – most megbízott igazgató lett
Fotó: Karnok Csaba
Tíz percig sem
tartott a Csongrád Megyei Közgyűlés tegnapi, rendkívüli ülése. Frank
József elnök elmondta, azért kellett összehívni a képviselőket, mert
a Borzi Márta főigazgató leváltása után megbízott igazgató,
Bodonovits István levélben közölte a közgyűléssel: nem vállalja
tovább ezt a munkát. Az intézmény azonban nem maradhat vezető
nélkül. A posztra jelölt Fenyves Ernőt a jelenlévő 27 képviselőből
25 támogatta, ketten tartózkodtak. Az ülésen elhangzott, hogy a
gazdasági mérnök-szakközgazdász Fenyves tíz éve foglalkozik
költségvetési intézmények válságának megoldásával.
Már jól
ismeri a szentesi kórházat, hiszen a megyei önkormányzat által
kinevezett biztosként 2003 márciusától kilenc hónapon át dolgozott
az intézményben, de részt vett a makói kórház adósságának
kezelésében is. A Citifund Kft.-ben együtt dolgozott Borzi Mártával.
Az ülésen az új megbízott igazgató erre a kapcsolatra utalva
jelentette ki: munkáját csupán a mostantól megismert tények
határozzák meg, ez az ismeretség nem. Az is célja, hogy megteremtse
a kórház egységét.
Ezt sem véletlenül mondta. Lapunk
kérdésére Bodonovits István elárulta: azért nem vállalta tovább a
munkát, mert nem tudta fölállítani az új menedzsmentet, nem talált
orvosigazgatót, más posztokra sem volt jelentkező, és úgy ítélte
meg, hogy tovább már nem lehetett várni a fontos lépések
meghozatalával.
Vajon mennyi most a szentesi kórház adóssága?
Ezt kérdeztük Frank József elnöktől, aki azt mondta, az új megbízott
vezetőnek is ezt kell először kiderítenie. Majd pedig meg kell
fordítania a trendet. Az utolsó információ a pénzügyi helyzetről
március közepén hangzott el, eszerint az adósság elérte a 436
milliót. Az információk korábban ellentmondóak
voltak.
Fenyves lapunknak azt mondta, egy adott pillanatban
többféleképp is lehet magyarázni a kifizetetlen számlákat, a
folyamatok, tendenciák megvizsgálásával azonban reális, pontos képet
lehet kapni. Az új vezető szabadbattyáni lakos, most szentesi lakást
keres magának. Megbízatása mától szól, ma reggel el is kezdi a
munkát. Azt szeretné, ha megnyugodnának a kedélyek.
Nem
tudni, meddig lesz megbízott
A korábbi, megválasztott
főigazgatót, Borzi Mártát azért váltotta le március 9-én a megyei
közgyűlés, mert – a belső ellenőrök és a fegyelmi bizottság szerint
– manipulálta a pénzügyi helyzetre vonatkozó adatokat, több kórházi
munkát a közbeszerzési eljárás mellőzésével szervezett ki budapesti
vállalkozásoknak. Borzi Márta a döntés miatt munkaügyi bírósághoz
furdult. Addig, amíg ebben a perben nincs jogerős ítélet, a megyei
közgyűlés nem írhat ki pályázatot a főigazgatói poszt végleges
betöltésére. Borzi tegnap lapunk kérdésére elmondta, keresetüket
átvették a szegedi munkaügyi bíróságon, de a tárgyalás időpontjáról
még nem kaptak értesítést.