|
 |
Égbe nyúlik a víztorony. Nagytőkén korszerű
technológiával épült a víztisztító berendezés, szeretnék a
faluban felújítani a hálózatot is Fotó: Tésik
Attila | A nyugdíjas tanítónő azt
mondja, mióta megépült Nagytőkén a glóbusz, azóta nincs jó víz a
faluban. Széll Ferencné azért megállapítja: ez évtizedekkel ezelőtt
volt. Terike néni két éve nem iszik a csapból, óvatosságból. Mint
emlékezetes, 2004 nyarán két hónapig nem lehetett vezetés vizet inni
a faluban, mert sok fertőzést okozó baktériumot találtak benne. Most
az asszony fia hordja a Mentettrétről, artézi kútból a vizet, ezt
issza Széllné. Fürdeni, mosni, főzni szerinte kiválóan alkalmas a
csapvíz. Úgy hallotta, a faluban sokan panaszkodtak arra, hogy a
vezetékes vízből főtt leves kicsit savanykás – ottjártunkkor éppen
halászlé rotyogott a tűzhelyen. Azt mondja, orvosi szempontból
egészen biztosan tiszta most a víz, ő mégis az artézi mellett
döntött, szerinte annak jobb az íze. A falu központjában lévő
boltban egyébként megtudtuk, az ásványvízforgalom alaposan
fellendült az elmúlt időszakban.
A nagytőkeiek az utóbbi
ötven évben megszoktak egy ízt, s most egészen újat kapnak –
fogalmazta meg Staberecz Ferenc. A polgármester úgy nyilatkozott,
nemcsak fürdésre, főzésre használja ő és egész családja a csapvizet,
de azt is isszák. A kútfelújítás során a szolnoki székhelyű
Tiszamenti Vízművek Rt. olyan berendezést hozott a faluba, melyből
mindössze három működik az országban, s a legkorszerűbb
technológiának számít. A földből vett víz alapos szűrés után átesik
a fertőtlenítésen, s kalciummal dúsítják.
Tihanyi Lajos
gépházmester azt magyarázta, hogy a felújítás előtt nagyon lúgos
volt a víz Nagytőkén, most viszont a pH-érték a szervezet
szempontjából éppen megfelelő. Az önkormányzat pályázati pénzt nyert
a kútfelújításra, a víztisztító beruházást a környezetvédelmi
minisztérium is támogatta, ennek köszönhetően készülnek már a tervek
a vezetékhálózat rekonstrukciójára. A szakemberek felmérése alapján
körülbelül hetvenmillió forint szükséges ehhez, Gombos András
vízügyi államtitkár szerint létezik elérhető forrás. Staberecz
Ferenc bízik abban, hogy akár már a nyár elején elkezdődhet a munka,
s örvendetes volna, ha nem kellene megvárni a jövő évet – ekkor
indul a dél-alföldi régióban az ivóvízminőség-javítási program.
|