"Március
nyolcadikának női arca van, és nemcsak az arca női. E dátum a virág
alakú nők és a női alakú virágok ünnepe, és tudni kell, hogy minden
nő virág alakú."
Március nyolcadikának női arca van,
és nemcsak az arca női. E dátum a virág alakú nők és a női alakú
virágok ünnepe, és tudni kell, hogy minden nő virág alakú. Egyes nők
jácinthoz hasonlatosak, bűvölő-bájoló jácinthoz, a kitágult
pupillájú, éjfekete tekintetből igéző pillantás remeg a félig nyílt,
duzzadt ajk fölött, borostyánméz, aranyfüst. Más – mint virágzó
bonbonmeggyfa, a készülődő tavaszéjben lombtalan és hófehéren,
lesütött szemmel áll, remegő és ecsetsűrű szempillákkal,
aranyszemcsék fénylenek föl, halk lantzene szól, amely lant formája
olyas, akár az illető hölgy csípővonala.
Dióbarna szem
nyílik föl a félkörív alakú szemöldök alatt, benne irizáló,
zöldarany pontok, meglibben a szellő, szemerkélő, márciusi, langy
eső az éjszakában, ah, sóhajt a fácska, libegnek a néma
villanyfényben, csupa csipke, félig-betekintést nyitva, a medalion
alakú sziromlevelek; a fácska törzsében bicskafaragás – nyíllal
átütött szív, belőle nem növényi nedv szivárog: valódi vér
lüktet-csordogál. Ne engedjük! Simítás, és már nem is vér, hanem
könny, további simítás, már nem is könny, hanem... hanem...
Haladjunk tovább!
Tulipán. Holdfényszőkeséget idéz a fehér,
s türkiz, távoli tekintetet, amely csak néz, és néz, elgondolkozón,
és – a hold időnként nappal is látható – föloldódik az égben. Közben
tengermoraj. A sárga tulipán: élet, élés, napragyogás,
aranyszín-hajzuhatag. Nyugtalanító-titokzatos – smaragdzöld szemmel
párosult – vörös hajat idéz a vörös. Melírozott sávok, tarka
tulipán, mélyerdőben napnyiladék, vakító fényben suttogó
sötét.
Orchidea. Átkulcsolja a fa derekát a szára, és maga a
virág, sárgán-bordón, kékségesen-mandarinszínűen, odafönn, a
napsütésfényben, míves, rokokó szirmokkal, vakítón: fölragyog. El
kell juttatnunk oda, ez a feladatunk.
És végig az úton virág
és virág. Hull az égből a szirom.