Bravúrosan szerepel az
NB I-ben a Legrand-Szentes A siker titka az egység
Ajánlja a cikket?
| 2006-03-06 |
Mádi József
Az
éllovas Gödöllővel azonos ponttal áll tizennégy forduló után a
második helyen a futsal NB I-ben a Legrand-Szentes. A Kurca-partiak
titka a játékos-edző szerint egyetlen szó: a csapategység.
Ha az NB I-es futsalbajnokság
statisztikái közül a hazai, illetve az idegenbeli mérkőzések
tabelláját végignézzük, nem meglepő, hogy a Legrand-Szentes
tizenhárom forduló után összesítésben a második helyet foglalja el.
Saját közönsége előtt, a Dr. Papp László-sportcsarnokban például még
nem kapott ki a csapat (hét találkozón hat siker, egy döntetlen, 19
pont, így ebben a tekintetben második hely), míg távol Szentestől a
két vereség mellett további öt győzelem a mérleg (az így szerzett
tizenöt ponttal második az idegenbeli összevetésben is a
Legrand).
Ez igazi bravúr a két éve még másodosztályú
gárdától, főleg úgy, hogy az elmúlt szezonban újoncként a nyolcadik
helyet szerezte meg huszonhét ponttal. Mennyit változik a világ:
jelenleg 14 játéknap után 34 pont áll a Legrand-Szentes neve
mellett, és még messze a bajnokság vége.
– A titkunk
borzasztó egyszerű: a csapategység. Sajnos, nem tudunk sokat együtt
edzeni, de a kondícióval nincs gond, mert azt a nagypályás gárdáknál
megszerezzük. Egymásért képesek vagyunk küzdeni, egy igazi baráti
társaságról van szó, ami nagyon fontos – világított rá Koncz Zsolt,
a Legrand-Szentes játékos-edzője az együttes jó szereplésének okára.
– A rajton a 6–8. helyet céloztuk meg, és ez most is fedi a
realitást. De az ősszel olyan produkciót nyújtottunk, olyan alkalmat
teremtettünk meg magunknak a négy közé jutás lehetőségével, amellyel
szeretnénk élni. A következő hat forduló mindent eldönt, legfőképpen
azt, hogy alkalmasak vagyunk-e az elődöntőbe jutásra.
Nos,
hogy miért emlegeti ezt a bizonyos hat találkozót? Mert sorrendben
az Aramis (idegenben), a Csömör (otthon), a Gödöllő (idegenben), a
Kanárik (otthon), a Cső-Montage (idegenben), a Miskolc (otthon) és
az Első Beton (otthon) ellen lép pályára a gárda. Kemény bő másfél
hónap, amely valóban minden kérdésre választ ad. De akárhogy is
alakul, egy biztos: az eddigieket már nem vehetik el a
Legrand-Szentes játékosaitól.