A Délvilág felnőtt női sportolója: Tóth I. Andrea 2005 legjobbjai Ajánlja a cikket? | 2006-01-10 | Imre Péter Amikor a Délvilág legjobb felnőtt női sportolóját kerestük, nem kellett sokat „kutakodnunk". Tóth I. Andrea, a Hungerit-TopCop Security-Szentesi VK vízilabdása tagja volt a Montrealban világbajnoki címet szerzett válogatottnak. Ezzel mindent vitt. Tóth I. Andrea nagy álma a pekingi olimpiai szereplés. Fotó: Vidovics Ferenc – A 2005-ös esztendőt nem fogom elfelejteni, hiszen világbajnok lettem, erre a bokámra tetovált vb-embléma is mindig emlékeztet – mondta a harmadik szentesi idényét töltő 25 éves Tóth I. Andrea. – Nagy álmom vált valóra, és azt kívánom: ennél rosszabb évem soha ne legyen... Nem is tudom, miként lehetne ezt felülmúlni. Füllentek, tisztában vagyok vele, de nem akarom elkiabálni. A 2008-as pekingi olimpián mindenképpen szeretnék ott lenni, és most nem folytatom a gondolatot. Jó csapat a Szentes Nem akartam ennél többet kihúzni belőle, hiszen az ötkarikás eseményig még majdnem két esztendő van hátra. Ráadásul a szövetségi kapitányi poszton változás történt, a kispadról felálló Faragó Tamás helyét Szilágyi Péter foglalta el. Bár ez a kijelentés sem teljesen igaz, mert a „szövkap" ő lett, de január végéig még érvényes szerződés köti az új-zélandi nemzeti együtteshez. Szilágyi segítője, Petrovics Mátyás az állandóságot képviseli, ő volt „Tonó" jobb keze is. De váltsunk a klubcsapatra, a Hungerit-TopCop Security-Szentesi VK-ra, a Kurca-partiakkal elért eredmény miatt sem kell szégyenkeznie: – A bajnoki ezüst bravúrnak számít, hiszen a Domino-BHSE-t nem mindennapi izgalmak közepette, gigászi küzdelemben, az ötödik meccsen, hosszabbításban, Kisteleki aranygóljával gyűrtük le, és jutottunk be a fináléba, ahol egykori egyesületemet, a Dunaújvárosi Főiskolát is megszorongattuk. Érdekes egyébként, hogy velünk, a Szentessel sohasem számolnak, akkor amikor az esélyeket latolgatják, csak a Dominót és az Újvárost emlegetik. Mindig újra és újra bizonyítanunk kell, hogy létezünk, és jó csapat vagyunk. Bizonyítási kényszer Ezzel az örökös bizonyítási kényszerrel saját egyéni karrierje során is sokszor szembesült. A bővebb válogatott keretnek szinte mindig tagja volt, de három éven keresztül ő volt a standard kimaradó, nem utazhatott a világversenyekre: – Nagy hullámvölgyeim voltak, gyakran kerültem padlóközelbe, a kritikus időszakokon a családom, a szeretteim segítettek át. Azt sem hallgathatom el, hogy Szentesen is mindig mellettem álltak, és ez önbizalmat, tartást, hitet adott a folytatásra. Extázis Montrealban Kicsit szomorkás vizekre „eveztünk", próbáltam ismét a kanadai metropolisz felé terelni Andrea gondolatait. Kíváncsi voltam, mire emlékszik. – Azt sem tudtuk hirtelen, hogy mit csinálunk. Extázisban voltunk. Arra is csak homályosan emlékszem, hogy Petrovics Matyit – Kisteleki Dórival együtt – belöktük a medencébe, de, hogy ott mi történt... A videofelvételeket nézve „rekonstruáltuk" a történteket: „Ja tényleg erre úsztam, őt pusziltam meg először, valóban ő is mellettem volt a vízben" – és így tovább. A Himnusz... Lepergett előttem az egész pályafutásom, minden, a sikerek, a kudarcok – és hihetetlennek tűnt, hogy ott állok a dobogó, a világ tetején...