Mariann már megjárta a poklok poklát  Albérlő lesz a hajléktalan Szentesen Ajánlja a cikket?         | 2005-12-24 | Balázsi Irén Sikerülhet új életet kezdenie a szentesi hajléktalanszálló lakójának, aki betegsége miatt két éve veszítette el szegedi albérletét. A 48 éves Róth Istvánné sokat köszönhet a szociális intézmény munkatársainak, mert az ő segítségükkel költözik hamarosan egy szépen berendezett házba. A karácsonyt még a sorstársai között tölti Mariann, aki az ünnepi alkalomhoz illő ételekkel készül a szép napra. Róth Istvánnénak még sikerülhet talpra állni Fotó: Karnok Csaba Még a fodrászhoz is elment Róth Istvánné, hogy a frizurája is méltó legyen a szeretet ünnepéhez. A szentesi hajléktalanszálló 48 éves lakóját a Mikulás hozta két esztendeje a Kurca-parti intézménybe, ahol a munkatársak nem hagyták őt egyedül a bajban. Most úgy tűnik számára, hogy vége a pokoljárásnak. Mert Mariann bizony megjárta a poklok poklát, s mindez a betegségéből is adódott. Szegeden lakott korábban albérletben, majd a deszki tüdőszanatóriumba került. Hosszabb-rövidebb megszakításokkal másfél évet töltött ott, végül rokkantnyugdíjba kényszerült. Ám közben meghalt a főbérlője, s így fedél nélkül maradt az asszony. Máig hálás a szentesieknek, hogy befogadták és gyámolították őt. Az egykori fonó-szövőnőt nem bántja, hogy a fia és a lánya nem törődik vele. – Egy unokám is van, de még nem láttam – mondja Mariann rezignáltan. Nem megy a gyerekei nyakára, hadd éljék csak az életüket. Felderül azonban az arca, amikor a Szegeden élő 73 éves édesanyjáról, Vígh Jánosné Szabó Ilonáról beszél. Azt meséli róla, hogy legalább tíz esztendőt letagadhatna a korából, olyan jól néz ki még most is. A szegedi operában is énekelt régen az anyukája, mostanában pedig a szőregi katolikus templomban kántor. Szépek voltak náluk régen a karácsonyok, az anyukájuk fenyőfát mindig vett, és Róth Istvánnénak a család is segít a talpra állásban Szentesen Fotó: Karnok Csaba szerény ajándék is került alá Mariannak és a húgának. – A szentestén anyuka mindig énekelt és zongorázott nekünk otthon – emlékezik az asszony. A testvére három éve Amerikában él, és jól megy dolga. Őt sem foglalkoztatja Mariann sorsa. „Csak az anyukám és a nagybátyám van nekem". Ők segítenek otthonossá tenni azt a Csongrádi úti kertes házat, ahová hamarosan beköltözik Róth Istvánné. A szociális intézmény munkatársai jóvoltából megadatik neki, hogy talpra álljon. Egy éven keresztül havi húszezer forint lakhatási támogatást kap az asszony, akinek ebből, meg a nyugdíjából sikerülhet megkapaszkodnia az albérletben. Az édesanyja televíziót vett most neki karácsonyra, a nagybátyja is készíti – mint fogalmaz Mariann – a stafírungot a költözéshez. Bútorozva adják ki a nagy ebédlős meg tusolós házat. – Még automata mosógép, sőt mikró is van benne – lelkesedik Mariann. – Nagy dolog kikerülni a hajléktalanszállóról. Örülök neki, mert lábra kell állnom. Az a jó, ha mindenki a saját zugában éli a maga kis életét. Oda már eljöhet az anyukám is, s akkor nálam marad napokig. Nem leszek egyedül, mert úgyis meglátogat az intézmény vezetője, Kocsyné Takács Ildikó és munkatársa, Gila Mártika. Az idei karácsonyt még a sorstársaival tölti Róth Istvánné. Ő főzi majd a töltött káposztát, lesz húsleves is. Az édesanyja adott neki bejglit, meg abból a hurkából és kolbászból is vitt neki, amelyet Szőregen vett. Azt is megsüti Mariann szentestére. Megterítenek persze szépen, békességben elköltik az ünnepi étket, és megnézik az éjféli misét a tévében.