|
Mariann már megjárta a
poklok poklát
Albérlő lesz a hajléktalan Szentesen
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-12-24 |
Balázsi Irén |
| |
 |
 Sikerülhet új életet kezdenie a szentesi
hajléktalanszálló lakójának, aki betegsége miatt két éve veszítette
el szegedi albérletét. A 48 éves Róth Istvánné sokat köszönhet a
szociális intézmény munkatársainak, mert az ő segítségükkel költözik
hamarosan egy szépen berendezett házba. A karácsonyt még a
sorstársai között tölti Mariann, aki az ünnepi alkalomhoz illő
ételekkel készül a szép napra.
 |
|
 |
 |
Róth Istvánnénak még sikerülhet talpra állni
Fotó: Karnok Csaba | Még a fodrászhoz
is elment Róth Istvánné, hogy a frizurája is méltó legyen a szeretet
ünnepéhez. A szentesi hajléktalanszálló 48 éves lakóját a Mikulás
hozta két esztendeje a Kurca-parti intézménybe, ahol a munkatársak
nem hagyták őt egyedül a bajban. Most úgy tűnik számára, hogy vége a
pokoljárásnak. Mert Mariann bizony megjárta a poklok poklát, s
mindez a betegségéből is adódott. Szegeden lakott korábban
albérletben, majd a deszki tüdőszanatóriumba
került.
Hosszabb-rövidebb megszakításokkal másfél évet
töltött ott, végül rokkantnyugdíjba kényszerült. Ám közben meghalt a
főbérlője, s így fedél nélkül maradt az asszony. Máig hálás a
szentesieknek, hogy befogadták és gyámolították őt.
Az
egykori fonó-szövőnőt nem bántja, hogy a fia és a lánya nem törődik
vele. – Egy unokám is van, de még nem láttam – mondja Mariann
rezignáltan. Nem megy a gyerekei nyakára, hadd éljék csak az
életüket. Felderül azonban az arca, amikor a Szegeden élő 73 éves
édesanyjáról, Vígh Jánosné Szabó Ilonáról beszél.
Azt meséli
róla, hogy legalább tíz esztendőt letagadhatna a korából, olyan jól
néz ki még most is. A szegedi operában is énekelt régen az anyukája,
mostanában pedig a szőregi katolikus templomban kántor. Szépek
voltak náluk régen a karácsonyok, az anyukájuk fenyőfát mindig vett,
és
 |
Róth Istvánnénak a család is segít a talpra
állásban Szentesen Fotó: Karnok
Csaba | szerény ajándék is került alá
Mariannak és a húgának. – A szentestén anyuka mindig énekelt és
zongorázott nekünk otthon – emlékezik az asszony. A testvére három
éve Amerikában él, és jól megy dolga. Őt sem foglalkoztatja Mariann
sorsa. „Csak az anyukám és a nagybátyám van nekem".
Ők
segítenek otthonossá tenni azt a Csongrádi úti kertes házat, ahová
hamarosan beköltözik Róth Istvánné. A szociális intézmény
munkatársai jóvoltából megadatik neki, hogy talpra álljon. Egy éven
keresztül havi húszezer forint lakhatási támogatást kap az asszony,
akinek ebből, meg a nyugdíjából sikerülhet megkapaszkodnia az
albérletben. Az édesanyja televíziót vett most neki karácsonyra, a
nagybátyja is készíti – mint fogalmaz Mariann – a stafírungot a
költözéshez. Bútorozva adják ki a nagy ebédlős meg tusolós házat. –
Még automata mosógép, sőt mikró is van benne – lelkesedik Mariann. –
Nagy dolog kikerülni a hajléktalanszállóról. Örülök neki, mert
lábra kell állnom. Az a jó, ha mindenki a saját zugában éli a maga
kis életét. Oda már eljöhet az anyukám is, s akkor nálam marad
napokig. Nem leszek egyedül, mert úgyis meglátogat az intézmény
vezetője, Kocsyné Takács Ildikó és munkatársa, Gila
Mártika.
Az idei karácsonyt még a sorstársaival tölti Róth
Istvánné. Ő főzi majd a töltött káposztát, lesz húsleves is. Az
édesanyja adott neki bejglit, meg abból a hurkából és kolbászból is
vitt neki, amelyet Szőregen vett. Azt is megsüti Mariann
szentestére. Megterítenek persze szépen, békességben elköltik az
ünnepi étket, és megnézik az éjféli misét a tévében.
|
 |
|
|
 |
| |