|
Közösen csatornázni
Összefogott Mindszent és Szegvár
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-12-20 |
Kormos Tamás |
| |
 |
 Optimális esetben 2007-től már el is kezdhetik a
szennyvízcsatorna-hálózat építését Mindszenten és Szegváron. Az
önkormányzatok rájöttek: csak közös erővel érhetnek el sikereket. A
beruházás várhatóan 4,5-5 milliárd forintba kerül, ezért pályázni
kell.
 |
|
 |
Mind a mindszenti, mind a szegvári
képviselők rábólintottak arra, hogy együtt pályázzanak
szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésére. Ennek érdekében a két
önkormányzat által felkért vízügyi szakemberek a napokban
egyeztettek.
– Január közepére készülnek el a tervek,
valamint a megvalósíthatósági tanulmány. Ekkor derül ki, hogy
pontosan mibe kerül a beruházás, illetve mekkora lesz a lakossági
önrész – nyilatkozta lapunknak Zsótér István mindszenti
polgármester.
Mivel külön-külön nem tudtak eredményt elérni,
ezért döntöttek úgy, hogy közösen vágnak bele. Ráadásul most egy
kedvező pályázati rendszert is igénybe lehet venni. Ha sikerül,
akkor a beruházás 95 százalékára támogatást nyerhetnek. Ez azt
jelenti, hogy csak a fönnmaradó öt százalékot kell a két
önkormányzatnak, illetve a lakosságnak előteremteni.
–
Közműtársulatot hozunk létre, ennek nem csupán a csatornázás lesz a
feladata, hanem csapadékelvezető rendszer kiépítése is – folytatta
Mindszent első embere.
A szegvári önkormányzat már 2002 óta
próbálkozik csatornázással, de eddig nem jártak sikerrel. Mivel
hagyományosan jó a kapcsolat a két település között, így jött az
ötlet, hogy együtt csinálják ezt is. Annak ellenére, hogy mindketten
más-más kistérséghez tartoznak: Mindszent a vásárhelyihez, Szegvár
pedig a szentesihez.
– A saját szennyvíztisztítónkat
eredetileg a Kurca mellé terveztük, de ez nem tetszett a
talajvédelmi szolgálatnak. A közös rendszernek köszönhetően ezt
kiváltja majd a mindszenti tisztító – mondja a szegvári
polgármester, Szenczi Sándorné.
Januárban közös testületi
ülést tartanak, ekkor beszélik meg a részleteket. Ha minden jól
megy, és sikeresen pályáznak, akkor optimális esetben 2007-ben
indulhat a 4,5-5 milliárd forintba kerülő beruházás.
|
 |
|
|
 |
| |