|
Hitvallás: a színész létezéséről
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-12-17 |
|
| |
 |
 Emberien
szólni az emberiről. Ez a hitvallás, mely a személyes sorsot vezérlő
elvek tételes, tömör megfogalmazása. Gáspár Sándor, a szentesi
születésű Jászai Mari-díjas színművész (képünkön) hitvallásának
megismerése segíthet, hogy a hétvégi szieszta idején testünk
utolérje lelkünket, hogy értelmet nyerjenek a hétköznapok.
 |
|
 |
„Ha summázatát kellene
adnom mindannak, ami történik velem, s mindannak, amit akarok, hogy
történjen velem, azt kell mondanom, egyéb dolgom sincs az életben,
minthogy megéljem azt. Hogy hogyan dolgozom fel, az a képességemen,
a szerepeimen múlik. Nem beszélek szerepálmokról, fontosabb számomra
az, mi jut rólam eszébe, azoknak, akik a színházban vagy a filmben
képzelnek el engem. Ugyanaz a rendező egy esztendőn belül két
főszerepet adott: az Othellót és az Übü királyt. Két, egymástól
homlokegyenest eltérő személyiségről van szó. A megélés mélysége, az
én egyéniségem tágsága volt tehát az az élmény, mely többé tett
engem és ezért hálás vagyok.
Magyar vagyok. Az volna a baj,
ha a közönség ezt nem venné észre. Én nem vagyok egy nemzetközi arc,
én ebben az országban nőttem fel, itt lettem színész és ennek a
nemzetnek a kultúráját szeretném elé tárni annak a világnak, mely
éltet. Latinovits Zoltán fogalmazza meg a Ködszurkálóban, hogy
gesztusainkban, idegrendszerünkben hordozzuk őseink vonásait, ezzel
a tartalommal élünk tovább."
|
 |
|
|
 |
| |