Hitvallás: a színész létezéséről Ajánlja a cikket?         | 2005-12-17 | Emberien szólni az emberiről. Ez a hitvallás, mely a személyes sorsot vezérlő elvek tételes, tömör megfogalmazása. Gáspár Sándor, a szentesi születésű Jászai Mari-díjas színművész (képünkön) hitvallásának megismerése segíthet, hogy a hétvégi szieszta idején testünk utolérje lelkünket, hogy értelmet nyerjenek a hétköznapok. „Ha summázatát kellene adnom mindannak, ami történik velem, s mindannak, amit akarok, hogy történjen velem, azt kell mondanom, egyéb dolgom sincs az életben, minthogy megéljem azt. Hogy hogyan dolgozom fel, az a képességemen, a szerepeimen múlik. Nem beszélek szerepálmokról, fontosabb számomra az, mi jut rólam eszébe, azoknak, akik a színházban vagy a filmben képzelnek el engem. Ugyanaz a rendező egy esztendőn belül két főszerepet adott: az Othellót és az Übü királyt. Két, egymástól homlokegyenest eltérő személyiségről van szó. A megélés mélysége, az én egyéniségem tágsága volt tehát az az élmény, mely többé tett engem és ezért hálás vagyok. Magyar vagyok. Az volna a baj, ha a közönség ezt nem venné észre. Én nem vagyok egy nemzetközi arc, én ebben az országban nőttem fel, itt lettem színész és ennek a nemzetnek a kultúráját szeretném elé tárni annak a világnak, mely éltet. Latinovits Zoltán fogalmazza meg a Ködszurkálóban, hogy gesztusainkban, idegrendszerünkben hordozzuk őseink vonásait, ezzel a tartalommal élünk tovább."