|
Hajnalig ünnepelt
ötosztálynyi gimnazista diák Szentesen
Szalagavatósok, kételkedjetek!
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-12-15 |
Blahó Gabriella |
| |
 |
 Öt osztály
érettségizik jövő a tavasszal a szentesi Horváth Mihály
Gimnáziumban. A hétvégi szalagavatón a sportcsarnok ünneplő
közönsége előtt mutatták meg a fiatalok: szinte felnőttek, és tudnak
igazán vidáman mulatni.
 |
|
 |
 |
A keringő volt az est fénypontja. Fotó:
Vidovics Ferenc | A szentesi Horváth
Mihály Gimnázium szalagavatóján hagyomány, hogy az intézmény egy
volt diákja üzenetét levél formájában juttatja el a végzősökhöz. Az
írást Bácskainé Fazekas Márta igazgató olvasta fel, lényege az volt:
„kételkedjetek". A Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese, Badó
Attila professzor arra intette a tizennyolc éveseket, óvakodjanak a
természetes kérdésekre adott túl egyszerű válaszoktól, hiszen a
világ annál sokkal árnyaltabb. A térség országgyűlési képviselője is
szót kapott a rendezvényen. Farkas Sándor megfogalmazta: Szentes nem
volna város a gimnázium nélkül, s az intézmény sem létezne Szentes
nélkül. Szirbik Imre polgármester a hétvégi rendezvényen
emlékeztetett arra, hogy ebben az iskolában tanult valaha Gera
József, a NASA munkatársa, aki vezérelte azt a holdkompot, amely az
első embert szállította a Holdra. Hozzátette: álljon ő példaként a
végzős diákok előtt – akiknek sok sikert kívántak a
politikusok.
A végzős Kruzslicz Tamás és Kucsov Borisz
vidámságot hozott a terembe. Tőlük elhangzott a költőinek tűnő
provokatív kérdés: „És tessék mondani, van élet a gimnázium után
is?" A negyedikesek a gimitől az utolsó évfolyamban nem egyszer
köszönnek el, ez az év nemcsak érettségivel, hanem búcsúzkodó
rendezvényekkel telik. Először a szalagavató, később a drámaisok
teadélutánja, aztán a bolondballagás, a ballagás és végül az utolsó,
valóban laza összejövetel, a vizsga utáni bankett.
Az est
fénypontja a keringő volt: a majdnem felnőtt fiatalok a
legelegánsabb ruhákban lejtették a táncot, amely valóban pompás
látványt nyújtott. A szelleméről és a tanulmányi eredményekről
nevezetes iskola bálján a tartalmas ünneplés és a vidámság szerepelt
az első helyen, így volt elég alkalom nevetni a szórakoztató
műsorokon. A Cirkusz és az Apáca-show című számok mellett különleges
egyéni produkciókkal is felléptek a negyedikesek.
|
 |
|
|
 |
| |