Tévénézés helyett hímeznek az asszonyok  Visszatértek a gyökerekhez Szentesen Ajánlja a cikket?         | 2005-12-14 | Balázsi Irén Maga köré vonzotta a szentesi Szemerédi Endréné pedagógus a kézimunkázni szerető asszonyokat, akik az elmúlt 25 évben elsajátították a különböző tájak jellemző motívumait. A díszítőművészkör tagjai már a nyári kamaratárlatra készülnek, ahol a sajátos hímzéseiről közismert Drahos Istvánné emlékének adóznak. Szemerédi Endréné kedvence a makói fehér. Fotó: Tésik Attila A szentesi művelődési és ifjúsági ház huszonöt éve épült, s a kezdet kezdetén szakköröket kezdtek szervezni. A népi díszítőművészkör vezetését a Petőfi Sándor Általános Iskola pedagógusára, Szemerédi Endrénére bízták, aki korábban már szakkörvezetői képesítést is szerzett. A felhívásukra negyven asszony jelentkezett, aki meg akarta tanulni az egyes tájkörzetek hiteles mintáit és színvilágát. Akkoriban még hétfőn nem volt adás a televízióban, ezért tették a hét első napjára a foglalkozásaikat. Azóta sem változtattak ezen: délután 5-kor kezdődik a programjuk, de már 4 órától ott zsibonganak, és este 8-kor rájuk kell szólni, hogy szedelőzködjenek, mert bezárnák a művelődési házat. Nemcsak kézimunkáznak az ilyen alkalmakkor, hanem ételrecepteket és gyógymódokat is cserélnek egymással, sőt hímzés közben irodalmi élményeikről is beszámolnak. Régebben bejárták az országot, hogy az eredeti mintákat a saját közegükben térképezzék fel. Voltak például a palócok és a matyók földjén vagy a Rábaközben, ahol nemcsak a tájra jellemző mintakincset ismerték meg, hanem az öltéstechnikát is. Így aztán giccses darabok eleve nem is kerülhettek ki a szentesi asszonyok kezéből. A művelődési központ főtéri galériájában az alakulás évfordulója alkalmából nyílt Remekmívek – míves remekek című kiállítás a keresztmetszetét adja a negyedszázad termésének. Régebben szívesen varrták a kalocsai terítőket, amelyeken 27 színből állt össze a mesterremek. Szemerédiné Irénke azt mondta, hogy a lakásban unalmasaknak tűnhetnek egy év múlva, ha mindennap ezeket látják. Azóta rájöttek arra, hogy sokkal nemesebb az elődök hagyatéka, amely azért értékes, mert egyszerű. Az őseink fehérrel hímzett ruhadarabokat is viseltek, így aztán a szentesi díszítőművészek visszanyúltak a gyökerekhez. A körvezető kedvence a szálán varrott makói fehér, ilyen is van abban a több bőröndöt megtöltő gyűjteményében, amelyet az elmúlt évtizedekben alkotott. Ezek közül a mostani karácsonykor sötétkék szatén terítőt tesz majd odahaza az asztalra, s erre helyezi a fehér alapon bordó szálán varrott kézimunkát. A kör tagjai jelenleg a szál leszorításának technikáját tanulják a kunszentmártoni népi iparművész házaspártól, Ország Lászlótól és feleségétől. S már most készülnek egy nyári kamaratárlatra, amely a Koszta József Múzeum új helyén, a volt megyeháza épületében nyílik. Itt szeretnének tisztelegni a sajátos hímzéseiről közismert Drahos Istvánné emlékének.