|
Jó évet zárt a szentesi
kistérség
A községekben is örülnek a város
fejlődésének
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-12-13 |
Balázsi Irén |
| |
 |
 Az
emberi kapcsolatoknak is köszönhető egy térség fejlődése – hangzott
el tegnap a Szentes Kistérség Többcélú Társulásának évzáró
találkozóján. A községek vezetői rendbe hozott sportöltözőkről,
felújított intézményekről, új bérlakásokról számoltak be, a város
polgármestere milliárdos beruházásokról, és munkahelyteremtésről
szólt.
 |
|
 |
Az idén kezdte meg működését a
Szentes Kistérség Többcélú Társulása, amelynek elnöke, Szirbik Imre
szentesi polgármester a környező hét község vezetőivel
partnertalálkozót szervezett. A szegvári polgármester, Szenczi
Sándorné az idei beruházások közül a piac felújítását említette,
amelyhez a társulás pályázatával is nyertek forrást. Rendbe hozták
továbbá a csapadékvízrendszert, és a várossal együttműködve
bevezették a szelektív hulladékgyűjtést.
A derekegyházi
polgármester, Szabó István azt emelte ki: a településen sikerült
forgalomlassító szigeteket és a temetőnél parkolókat építeni,
bővítették a sportpálya öltözőjét, megújult a község központja is. A
nagymágocsi Czabarka János polgármester a fejlesztések között a
szociális szolgáltatóközpont kialakítását és a sportöltöző
korszerűsítését említette, míg árpádhalmi kollégája, Froman Róbert a
buszmegálló modernizálását. Kollár János eperjesi polgármester nagy
dolognak tartja, hogy szociális bérlakások épültek a településen, és
sikerült korszerűsíteni az óvodai konyhát is.
Fábiánsebestyén alpolgármestere, Faragó Ferenc az idei
fejlesztések között sorolta az utak rendbehozatalát, az óvoda és a
mentési központ tetőszerkezetének felújítását, valamint a
sporttelepi fejlesztést. Staberecz Ferenc, Nagytőke polgármestere
eredménynek tartja, hogy sikerült tiszta ivóvízhez juttatniuk a
lakosságot, és modernizálták a község útjait. A szentesi Zsoldos
szakközépiskola segítségével pedig rendbe hozzák majd a művelődési
házat.
Szentesen jelenleg hét olyan beruházás van
folyamatban, amelyek mindegyike közel egymilliárd forintba kerül. A
következő évben fejeződik be a Szentes–Csongrád közötti kerékpárút
építése. Szirbik Imre a legjobban mégis annak örül, hogy 120 új
munkahely is létesült, és a Legrand Rt. szintén tervezi a
létszámbővítést.
|
 |
|
|
 |
| |