|
Örömünnep fogadta az autópályát
Csontig hatoló hideg a sztráda avatásán
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-12-12 |
Fekete Klára |
| |
 |
 Nevezetes dátum
lesz Szeged és Csongrád megye történetében 2005. december 10-e:
átadták az M5-ös autópálya Kiskunfélegyháza–Szeged közötti
szakaszának közel 46, és az M43-as sztráda 3 kilométerét. Szeged
örömünneppel fogadta az autópályát, az autósok szombat este 6 órától
hajthattak fel.
 |
|
 |
 |
Rengetegen ünnepelték az avatáson, hogy
megérkezett Szegedre az M5-ös autópálya. Fotó: Karnok
Csaba | „Megígértük és megtettük" –
mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az M5-ös autópálya
Kiskunfélegyháza–Szeged közötti szakaszának avatási ünnepségén. A
szombati átadáson az M43-as három kilométerével együtt összesen 49
kilométernyi sztrádaszakaszt vehettek birtokukba az autósok este 6
órától.
A hazai autópálya-építések utolsó negyedszázadának
második leghosszabb sztrádaszakaszát adták át a forgalomnak
szombaton: a Kiskunfélegyháza–Szeged közötti közel 46 kilométeres
szakaszt, valamint az M43-as 3 kilométeres darabját. Szeged és
Csongrád megye két évtizedes várakozás után sztrádához jutott, a
fővárosba a korábbi három óra helyett feleannyi idő, 90 perc alatt
lehet autózni.
A lerövidült távolságot, a biztonságot
hirdette az a hatalmas kivetítő is, amelyet az átadás helyszínén, a
159,2-es kilométerszelvénynél állítottak fel a színpad hátteréül.
Előtte várakozott az ünneplő tömeg, bal- és jobboldali országgyűlési
képviselők, polgármesterek, önkormányzati képviselők, a Csongrád
megyei közélet szereplői, az útépítő cégek képviselői.
 |
Kóka János, Gyurcsány Ferenc és Botka László
vágta el a szalagot a pályaavatón. Fotó: Karnok
Csaba | Az átadás másodpercnyi
pontossággal 13 órakor kezdődött, megérkezésekor Gyurcsány Ferenc
miniszterelnök a tömegben álló Medgyessy Péter exkormányfőt is a
színpadra hívta. (Mint ismeretes: az előző miniszterelnök állapodott
meg az M5-ös továbbépítéséről.) Ott volt Kóka János gazdasági és
közlekedési miniszter, Botka László, Szeged polgármestere,
országgyűlési képviselő, Lamperth Mónika belügyminiszter, Olivier
Bonnin, az Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. vezérigazgatója
is. Az ünneplő tömegben pedig fölfedeztük Csillag Istvánt, a
közlekedési tárca korábbi vezetőjét is. A kivetítőn néhány perces
filmet vetítettek a fizetőkapuk tavaly március 12-i
megszüntetéséről, az M5-ös alapkövének 2004. április 10-i
letételéről, az építkezésről, majd felcsendült a Himnusz. Hídvégi
Gábor, a beruházó AKA Rt. vezérigazgató-helyettese azt mondta,
szándékukban állt korábban átadni az M5-ös Szegedig érő szakaszát a
tervezett december 31-i határidőnél. Sikerült.
 |
Szeged tűzijátékkal ünnepelt. Fotó: Karnok
Csaba | „Megígértük és megtettük" –
kezdte beszédét Gyurcsány Ferenc, majd azzal folytatta, a kormány
Európa legdrágább autópályáját előbb bevonta a matricás rendszerbe,
majd megépítette Szegedig – hamarosan pedig az országhatárig tartó
szakaszt is átadják. Az ország autópályából épül, és ha ilyen
tempóban gyarapszik, akkor kinövi a költségvetés hiányát is. Az
országot az utak mellé települő vállalkozások, munkahelyek
gazdagítják – tette hozzá.
Botka László azzal kezdte
beszédét: voltak hosszú-hosszú évek, amikor azt gondoltuk, ez az
autópálya sosem épül fel, s csak akkor hisszük el, hogy megvan,
amikor már rajta állunk. „Most rajta állunk" – folytatta, azon az
úton, amely másfél évtizedig a hátrány, az esélytelenség szimbóluma
volt, mától viszont a remény, az esély jelképe. A szegediek nevében
megköszönte a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormánynak a befektetést,
Szegedbe, a jövő városába. A nemzetiszínű szalagot Gyurcsány Ferenc,
Kóka János és Botka László közösen vágta át. Az eredeti
várakozásokhoz képest egy órával korábban, este 7 helyett már 6
órától ráhajthattak az autósok az M5-ösre, és ingyen használhatták
vasárnap éjfélig.
Mindenki
reménykedik
A városi közélet neves
személyiségeit, a gazdasági szféra reprezentánsait fogadásra
hívta meg a szegedi önkormányzat szombaton délután a Móra
Ferenc Múzeumba, amelyen Gyurcsány Ferenc is részt vett.
Lippai Pál, Szeged első szabadon választott polgármestere
szerint egy hibája van az M5-ösnek, hogy nem 15 évvel ezelőtt
ért ide. Széll János, a Török Köztársaság tiszteletbeli
konzulja elmondta, a magyarok után a törökök használják a
legtöbbet a Budapestre vezető utat, amely immáron számukra is
biztonságosabbá válik. Valastyán Pál, az MTESZ elnöke a város
újjáépítésével felérő eseménynek nevezte a sztráda átadását.
Szeri István, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
elnöke a gazdaság élénkülését, a vállalkozások fellendülését
reméli, akárcsak Ribizsár Péter, az iparosokat képviselő
Szegedi Ipartestület elnöke. Hozzátette: kicsit elkéstünk
vele. Dobozy Levente, a Szegedi Ügyvédi Kamara elnöke
kijelentette: mindenkinek öröm az M5-ös átadása, mivel a város
fejlődik, egyéni örömet pedig a sztráda nyújtotta gyorsaság,
biztonság és kényelem okoz. |
A következő örömünnep: 2006.
március 11.
Az új M5-ös szakasz átadását
követően az ünneplők és a Budapestre tartók hatalmas dugóba
kerültek a régi 5-ös út és az autópálya-csatlakozás
körforgalmánál: az ünneplők kocsisora ugyanis a Fehér-tói
halászcsárdába tartott, a gazdasági tárca és az AKA Rt. közös
fogadására. A miniszterelnök ezen az ünnepségen is részt vett.
Itt jelentette be Botka László, hogy a következő örömünnep
2006. március 11-én lesz, addigra el kell készülnie a határig
tartó 15 kilométeres M5-ös szakasznak is (a tervezett március
31-i határidő előtt). Olivier Bonnin vezérigazgató a
kecskeméti S. O. S. gyermekfalunak DVD-lejátszót és
mesefilmeket ajándékozott. Az áprilisban kinevezett francia
vezető nekirugaszkodott egy magyar nyelvű szöveg
felolvasásának is, amelyben reményét fejezte ki, hogy az AKA
hozzájárulhatott a régió fejlődéséhez. A halászcsárdában a
körbevitt ágyas pálinka hatására egyre jobb lett a hangulat,
az avatáson csonttá fagyott bal- és jobboldali politikusok
egyaránt „felengedtek". Géczi József MSZP-s országgyűlési
képviselő elmondta: örül, hogy megérte a napot, s hogy
elkészülhetett az általa szorgalmazott balástyai csomópont is.
Az érintett hat településen élők szerinte majd csak eztán
döbbennek rá, mennyire megváltozik az életük. Balogh László,
ugyanazon körzet honatyája (Nemzeti Fórum) szerint „ma örülni
kell, holnap viszont számolni, mennyibe is került ez az
adófizetőknek, s ki a felelős, hogy csak most épült meg az
út". |
|
 |
|
|
 |
| |