|
Összefogtak a Kurcáért
Szentesen
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-12-06 |
|
| |
 |
 A nyári
tömeges halpusztulás is motiválta a szentesi lokálpatriótákat, hogy
tegyenek valamit a Kurca megmentése érdekében. Füsti M. Lajos, a
horgászegyesület elnöke lapunk érdeklődésére elmondta:
megalakították a minap 32 taggal az Együtt a Kurcáért nevű
egyesületet.
 |
|
 |
Ehhez a szervezethez persze nemcsak
horgászok csatlakoztak, hanem a legkülönbözőbb foglalkozású
személyek, akiknek fontos a közvetlen környezetük jövője. Az
egyesület elnökének Szűcs Lajos alpolgármestert választották, az
elnökség tagjaként pedig Dögei Sándor, Füsti M. Lajos, dr. László
Ferenc, Keller Ferenc, Kozák Flórián és Paczali Ferenc vállalt
feladatot. Fő célként tűzték ki, hogy szövetségeseket találjanak a
főcsatorna élővízzé tételéhez.
A Kurca vízutánpótlásának
biztosítása érdekében pályázatokat is készítenek. De nemcsak külső
segítséget várnak, hanem azt is vállalják, hogy összegyűjtik a
szemetet a parti sávban.
Az új civil szervezet a horgászok
Ady Endre utca 12. szám alatti irodájában székel, ahol az elnökség
várja a Kurca jövőjéért aggódó és azért tenni is akaró fiatalok és
idősebbek jelentkezését.
|
 |
|
|
 |
| |