|
Különleges atmoszféra
Ma 19 órakor: Első Beton–Szentes
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-12-05 |
Mádi József |
| |
 |
 Megyei
rangadót rendeznek a futsal NB I-ben ma 19 órától az újszegedi
sportcsarnokban. A házigazda Első Beton együttese a Legrand-Szentes
fogadja.
 |
|
 |
A bajnoki tabellán jelenleg a Szentes
áll jobban, hiszen három ponttal lemaradva az éllovas és 22 pontos
Aramistól holtversenyben negyedik, míg az Első Beton újabb három
egységgel követi megyei riválisát a hatodik helyen. A tét nagy,
hiszen amelyik gárda győz, az továbbra is bizakodhat a négy közé
jutásban, azaz az érmekért folyó harcban.
– Az utóbbi két
hétben nagyon feszített tempóban játszottunk a két bajnoki és a két
kupameccs következtében. Ezen a héten inkább a frissítésen volt a
hangsúly, hogy megfelelően ráhangolódjunk, rákészüljünk a mai megyei
rangadóra. Ezeknek a meccseknek mindig különleges atmoszférája van,
hazai pályán viszont csak a győzelem lehet a célunk. Balog
eltiltott, ám Csúri újra játszhat. Soros meccset várok, no meg bízom
a szurkolók buzdításában is – mondta Szabó Zsolt, az Első Beton
edzője.
– Ugyanúgy készültünk, mint a korábbi idegenbeli
meccsekre, de azért azt tudjuk, hogy a szegedi gárda otthon nagyon
meggyőző és erős. Így aztán rendkívül fontos lesz, hogy védekezésben
a maximumot nyújtsuk, és utána gyors támadásokat vezessünk. Jó
lenne, ha a játék lenne a főszereplő, nem a külső körülmények.
Várhatóan sok néző kísér el bennünket, győzzön a jobbik! –
nyilatkozta a szentesi játékos-edző, Koncz Zsolt.
|
 |
|
|
 |
| |