|
Új Skodák a rendőrségnek
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-11-30 |
|
| |
 |
 Rövidesen
lecserélik a megye útjain futó rendőrautók többségét. Tegnap átadták
azt a 13 új gépkocsit, melyek Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Makón és
Szentesen kezdik meg a szolgálatukat.
 |
|
 |
 |
Tizenhárom új gépkocsi sorakozott a megyei
kapitányság udvarán. Fotó: Frank
Yvette | A Belügyminisztérium két év
alatt háromezer új rendőrautót állít szolgálatba az országban. Az
első ezer darabot a napokban mutatták be Budapesten, a szükséges
átalakítások után pedig a megyei kapitányságokon most helyezik
üzembe ezeket. A tegnapi bemutatón 13 Skoda Octavia típusú
rendőrautó sorakozott fel a megyei kapitányság udvarán, ahol Lukács
János főkapitány adta át kollégáinak a járműveket. Mielőtt
szolgálatba indultak volna, mind a 13 autó kék villogóját
beindították és a jellegzetes hangkürtök is megszólaltak.
A
főkapitány elmondta: december elején további 19 új kocsi érkezik a
megyébe, és az év végéig 31 régi járművet vonnak ki a forgalomból.
Ezek közül néhányat társszervezeteknek adományoznak, a többit
elárverezik. A most érkezett kocsik közül hatot kap a szegedi,
kettőt-kettőt a hódmezővásárhelyi és szentesi, egyet pedig a makói
kapitányság, további kettő pedig a megyére kerül.
A Skoda
Octaviákat bérli a rendőrség, és a karbantartást is a bérbeadó cég
végzi. A kocsik három év alatt maximum 90 ezer kilométert futhatnak,
ezt követően visszakerülnek a lízingcéghez, amely értékesíti a
használt autókat. Jövőre várhatóan 32 autó érkezik a megyébe, így a
most 123 darabból álló autópark közel fele új lesz.
Sz.
Gy.
|
 |
|
|
 |
| |