|
Nincs megegyezés a
megyeháza ügyében
Hálót rakna Halmai a szentesi Petőfi
Szállóra
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-11-21 |
Balázsi Irén |
| |
 |
 Nem
módosították a szentesi volt megyeháza felújítási szerződését, amely
szerint október közepe az átadási határidő. A vitatott kérdésekben
jogászok foglalnak majd állást.
 |
|
 |
A szentesi volt megyeháza
felújításának befejezése még várat magára. Mint arról többször
írtunk lapunkban, a kiviteli szerződés értelmében október 15-ére be
kellett volna fejeződnie az építkezésnek. Ám menet közben számos
probléma adódott a mintegy 800 millió forintos beruházás munkálatai
során. Voltak olyan változtatások az eredeti tervhez képest,
amelyeket az önkormányzat kért. Legutóbb az illetékesek száz
tételből álló olyan listáról beszéltek, amely okozhatta a csúszást.
Szirbik Imre polgármester a képviselő-testület hét végén
tartott ülésén arról számolt be: még mindig maradt megközelítőleg
tíz téma, amelyben várják a műemlékvédelmi hivatal és más
szakemberek állásfoglalását. Elmondta azt is, hogy valójában nincs
megegyezés a Délépítő Rt. és az önkormányzat között az átadási
határidőről. Nem módosították a szerződést sem, ilyen értelemben
pedig október közepétől ketyeg az óra a kötbért illetően. A
polgármester szerint komoly jogi problémát jelent majd a vitatott
ügyek kibogozása.
Az egykori megyeháza szóba került a
közterületek használatának városképi, köztisztasági és építésügyi
előírásairól szóló előterjesztés kapcsán is. A fideszes Rébeli Sz.
Tamás azt mondta, hogy a megyeházi építkezés során nejlonfüggönnyel
vették körbe az épületet, s ez a háló a kivitelező cég nevének
reklámozására alkalmas. A reklámért pedig szerinte az építők
fizethetnének a városnak, s ez javítaná a költségvetés kondícióját.
Az MSZP-s Baranyi Imre azonban azt közölte, hogy a vonatkozó
jogszabály értelmében az építkezéseknél fel kell tüntetni a
kivitelező nevét.
Az ugyancsak szocialista párti Móra József
azt taglalta, hogy a nyugat-európai országokban az ilyen hálókra rá
szokták nyomtatni a tatarozásra váró épület körvonalait. Erre aztán
azt javasolta a jobboldali frakcióvezető, Halmai László: akkor ezt a
fóliát vigyék át a teljesen lepusztult Petőfi Szállóra, hogy
eltakarják. A polgármester azonban beszámolt arról, hogy
megvizsgálták ennek a lehetőségét. Ez 16-18 millió forintjába
kerülne az önkormányzatnak, s inkább másra költsék ezt az összeget.
|
 |
|
|
 |
| |