|
Nem hallgatott a köz
Szentesen
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-11-19 |
Balázsi Irén |
| |
 |
 A
szentesi képviselő-testület közmeghallgatással egybekötött ülésén
tegnap elhangzott: rendbe hozták a Kurca-parti sétányt, de nem
szállították el a vízből kiszedett nádtorzsát. Szó volt arról is,
hogy a Tesco indít majd buszjáratot az áruházhoz, s annak költségeit
is fedezi.
 |
|
 |
Mindenkire a döbbenet erejével hatott
a hír, hogy Sipos Ferenc főorvos, helyhatósági képviselő elhunyt –
mondta az önkormányzati testület tegnap délutáni ülésén Szirbik Imre
polgármester, aki egyperces gyászszünetet rendelt el a város
lokálpatriótája emlékének adózva. Az ülésen letette az esküt az
Együtt Szentesért Egyesület listájáról bekerült képviselő, Szarvas
Pál, aki az előző ciklusban alpolgármesterként működött. Megszavazta
a testület azt is, hogy Szarvas a pénzügyi bizottság tagjaként is
dolgozik a helyhatósági választásokig.
A napirendek
tárgyalása előtti hagyományos közmeghallgatáson Dömsödi Teréz, a
Mosolygósabb Régióért Egyesület elnöke azt indítványozta, hogy a
lakásügyi bizottság rendelkezésére álló keretet a mostani tízmillió
forintról emeljék fel legalább húszmillióra, és ugyanekkora
összeggel hozzanak létre egy alapot arra az esetre, ha természeti
katasztrófa sújtaná a várost. Mindezek forrását az önkormányzati
médiumok és a polgármesteri hivatal által szervezett rendezvények
költségvetéséből javasolta elvenni az elnök. A Fidesz
zöldtagozatának vezetője, Kozák János megelégedéssel nyugtázta, hogy
a város rendezte a Kurca-parti sávot a volt kutatóállomástól az
ifjúsági házig. Szerinte ez Szentes egyik legszebb része lett azzal
együtt is, hogy az Atikövizig nem szállította el a partról a
levágott nád torzsáját. Kérte, hogy helyezzenek ott el néhány
lámpatestet és szeméttartó edényzetet is.
A Schweidel József
utcában uralkodó áldatlan állapot megszüntetését sürgette Zoltai
Gábor, aki elmondta: a nagy forgalom miatt már repedeznek a házak. A
Szentes városért nevű civil fórum vezetője, Krausz Jánosné
elismeréssel szólt arról, hogy sorra újultak meg a városközpont
épületei. A szervezetük létrehozott egy figyelőszolgálatot a
vandalizmus megfékezésére. Dunás V. Zoltán is ezt szorgalmazta, mert
arra is képesek voltak valakik, hogy például a sportcsarnok falát
megbontották, és ellopták a téglát. A mozgáskorlátozottak s a
kismamák nevében azt köszönte Nana Ferencné, hogy Szentes példát
mutat az akadálymentes közlekedés feltételeinek megteremtésében.
Kérdésére elhangzott: a Tesco itt is indít majd buszjáratokat az
áruházhoz, s a költségeit a kereskedelmi cég állja.
|
 |
|
|
 |
| |