|
Újratelepítik a szentesi
kiserdőt juharral, hárssal
Öt éve elpusztította a fákat a belvíz
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-11-18 |
Balázsi Irén |
| |
 |
 Régi
vágyuk teljesült a szentesieknek azzal, hogy az évekkel ezelőtt
kipusztult fák helyére újakat telepített az önkormányzat a
Nagyhegyszéli úti parkerdőben. A városi főkertész elmondása szerint
olyan növényeket választottak, amelyek a belvizes időszakot is jól
viselik.
 |
|
 |
 |
A Nagyhegyszéli parkerdőben több száz fát
ültettek el. Fotó: Tésik Attila | Még
2000-ben rengeteg fa kipusztult Szentesen a Nagyhegyszéli úti
kiserdőben, s ezt a szakemberek azzal magyarázták, hogy a belvíz
tette tönkre a növényeket. A városrész lakói akkoriban minden
lehetséges fórumon elsiratták a vasút mentén lévő parkerdőt,
egyúttal kérték az újratelepítését. A körzet helyhatósági
képviselője, Geréné Dunaháti-Vas Márta aztán lobbizott a nagyhegyi
családok érdekében, és az akció sikerrel zárult.
Az
önkormányzat ugyanis 2004-ben pályázatot nyújtott be a Zöld forrás
nevű alapra, amelyből anyagiakat nyert az idén januárban a
Nagyhegyszéli úti erdő fásítására. A városi főkertész, Baloghné
Berezvai Csilla lapunk érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy a
pályázattal kapcsolatos megállapodási szerződés aláírása technikai
okok miatt váratott magára, és ezért csak most ősszel kezdhettek
hozzá a parkerdő kipusztult részének pótlásához. A pályázat
elnyerésének feltétele az volt, hogy a terület rendezését
közmunkásoknak kell végezniük. A telepítés előtt azonban a
városellátó intézmény dolgozói lekaszálták a területet, a
közmunkások pedig több kocsiderékra való nádat, füvet meg sarjat
gyűjtöttek ott össze. A főkertész azt is elmondta: próbálkoztak a
talaj felszántásával is, ám jó néhány ekevas beletört a kemény
földbe.
Egyébiránt olyan növényeket választottak oda, amelyek
képesek ellenállni, ha újra belvíz borítaná azt a részt. A
kipusztult növények helyére eddig 330 őshonos fát – vadkörtét,
juhart, kislevelű hársfát, magyar kőrist – ültettek.
|
 |
|
|
 |
| |