|
Atlasz is segíti a
diákokat
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-11-16 |
Blahó Gabriella |
| |
 |
 Asztali
bábszínházat is kínálnak – többek között – a tankönyvkiadók azoknak
a gyerekeknek, akik még el sem kezdték a tanulást. A nagyobbaknak
viszont olyan történelmi, földrajzi, sőt irodalmi atlaszokat,
amelyekkel egy fölkészületlen diák is legalább hármasra felel. A
szentesi tankönyvszemle azt mutatta: a verseny éles ezen a piacon.
 |
|
 |
A tanulást játékkal kezdő
legkisebbeknek fejlesztő eszközöket, asztali bábszínházat, fából
készült szorzótáblát és ábécéismertetőt ajánlottak a kiállítók a
szentesi vásáron. Az egynaposra szervezett találkozó érdekes volt,
sokan eljöttek a városból és a környező településekről
is.
Petrov Gábortól, a Cartographia kiadó képviselőjétől
megtudtuk, hogy az érettségin szabadon használható történelmi,
földrajzi, sőt irodalmi atlaszok – melyek mindegyike névmutatót,
kronológiát tartalmaz –, azért jók, mert segítségükkel a
felkészületlen diák is legalább hármasra vizsgázik... A népszerűnek
számító médiatudományi tankönyvek mellett tizennégy esztendős
diákoknak már ajánlják a mozgóképkultúra rejtelmeibe bevezető
könyvet, és elérhetőek az Oxford University Press kiadványai is, a
Brit-szigeteket ábrázoló térképpel együtt.
– A tanítás
alapvetően szabadelvű tevékenység, ezért ma már a pedagógus
választhat, milyen tankönyvből tanít – mondja Balogh Terézia, a
nemrégiben városért emlékéremmel kitüntetett tanárnő. Az ilyen
vásárok segítenek tájékozódni a következő évi tankönyvrendelés
előtt, ilyenkor lehet megismerni az újdonságokat. A szorgalmasabb
diákok is eljönnek egy-egy kiállításra – mondja a tanárnő –, mert
szeretnének képet kapni arról, milyen forrásból sajátíthatják el a
tudást.
|
 |
|
|
 |
| |