|
Kerékpárút épül Szentesen
Idén elkészül a ligetig a százötvenmilliós
beruházás
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-11-15 |
Balázsi Irén |
| |
 |
 Még az idén
megépül Szentesen a Csongrádi úti kerékpárút újabb szakasza. A
mintegy 150 millió forintos beruházás kivitelezője a Hódút Kft.
 |
|
 |
 |
Folytatódik a Csongrádi úti kerékpárút
építése. Fotó: Tésik
Attila | Elkezdődött a Csongrádot és
Szentest összekötő kerékpárút építése a Kurca-parti településen.
Ebben a városban a tiszai strandhoz vezető útig már korábban
megépült egy szakasz. Most ennek a folytatása készül a regionális
operatív program keretében. A szentesi munkák két ütemben valósulnak
meg. Az idén kialakítják a liget bejáratától a Váradi Lipót Árpád
utcáig vezető részt. Szirbik Imre polgármester tájékoztatása szerint
így már kerékpárúton közlekedhetnek a szentesiek a liget bejáratától
egészen a tiszai strandfeljáróig.
A második szakasz a folyó
gátján vezet. Ezért a kerékpárút továbbépítése a tavaszi árvíz
levonulása után kezdődhet. A szentesi oldalon ugyanis mintegy másfél
kilométeren a gát tetején vezet majd a biciklistáknak kialakított
út. Ehhez azonban még a gátat is fel kell újítani, és a magasítására
is szükség van a kerékpárút építése előtt. Az Atikövizig szakemberei
úgy ítélték meg, hogy a fagyok beállta előtt nem célszerű megbontani
az árvízvédelmi rendszert. Mindent összevetve a kerékpárút szentesi
szakasza jövő nyárra vagy ősz elejére készülhet el. A beruházás 156
millió forintba kerül, s a munkát közbeszerzési eljárással nyerte el
a Hódút.
A Vásárhelyi úti viták kereszttüzébe került
kerékpársávval ellentétben az új bicikliutat elválasztják az
úttesttől. A Csongrádi úti kerékpárutat a tervek szerint összekötik
majd a Vásárhelyi úti sávval is a Kossuth utca rekonstrukciója után.
Ezzel pedig bekapcsolódhat a rendszerbe az Ipartelepi úti és a
nagyhegyi városrészben már régen kiépült kerékpárút is.
|
 |
|
|
 |
|