|
A Délvilágból tudták
meg, hogy eltalálták az öt számot
Tíz éve sikeresen titkolják
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-11-14 |
Blahó Gabriella |
| |
 |
 A
legutóbbi, kétmilliárdos lottófőnyereménynél sokkal szerényebb volt
az az összeg, amelyet egy Szentes közelében élő család nyert tíz
évvel ezelőtt. Az öttalálatos szelvény természetesen így is
megváltoztatta az életüket. A pénzt Szegeden vették át, majd
számlákat nyitottak, s azóta sem hírelik, hogy mekkora szerencséjük
volt. A férj azt mondja, ő tulajdonképpen jól nősült, hiszen a
felesége állandó számaival nyertek.
 |
|
 |
 |
Csendélet egy lottózóban. A nagy remények és
a kis csalódások háza. Fotó: Tésik
Attila | A férj neve János, az
asszonyé Lídia. Amikor ez a cikk íródott, azt kérték, ne jelenjen
meg nyomtatásban a teljes nevük. Továbbá ne készüljön róluk fotó, a
házukról se, és még csak véletlenül se írjuk le, hogy valójában
mennyit nyertek. És ha még így is érdekes a történetük, akkor
szívesen elmesélik. Érdekes, hiszen a lottó népszerűsége töretlen,
hétről hétre sokan töltik ki a szelvényeket, és kíváncsiak is arra,
mi történik azzal, akinek sikerül, hogyan veszi át a nyereményt, és
hogyan él azután.
Nem szabad komolyan bízni abban, hogy a
lottóötös megoldja az ember összes problémáját – erre figyelmeztet
Lídia. Az asszony és férje is úgy látja, hogy a személyiségükön és a
világszemléletükön mit sem változtatott 1996 első hónapja. Ugyanúgy
pozitívan viszonyulnak mindenkihez, a barátaik szemében sem váltak
más emberekké. János elsősorban azért tartja szerencsésnek magát,
mert, mint mondja, jól választott magának feleséget. Hiszen
házasságkötésük után több, mint tíz évvel történt, hogy kihúzták
azokat a számokat, melyeket egyébként minden héten megtett az
asszony.
Vasárnap este volt, amikor a munkából hazatérő
férjet a felesége várta a hírrel, amit először nem akartak elhinni.
A másnapi, hétfői Délvilágban azonban meg is jelent, hogy van
nyertes szelvény. Ekkor már biztosak voltak abban, hogy szerencséjük
volt. Szegedre utaztak a Szerencsejáték Rt. irodájába, ahol papíron
is átvehették a pénzt, amelyet a Postabanknál nyitott számlákra
utaltak át.
A testvéreiknek, szüleiknek is adtak a
nyereményből. Azelőtt sem éltek szegényen, a nyeremény után pedig
nem csúsztak el. A család legfiatalabb tagjai serdülőkorukig nem is
tudták, hogy mi történt. – Amikor a fiaink nagyobbak lettek,
akkor leültünk velük beszélgetni – meséli az apa. – Megmondtam
nekik, számukra az életkezdéshez félretettem egy összeget, melyet
csak akkor kapnak meg, ha családot alapítanak.
Az apa számít
arra, hogy az időközben épített panziót gyermekei közül valaki
üzemeltetni fogja. A két fiú vendéglátást tanul, futballoznak és
atletizálnak. Az asszony és a férj megmaradt a munkája mellett: a
vendéglátásban töltöttek hosszú-hosszú éveket, s ma is ezzel
foglalkoznak. János azt mondja, a vendéglátóhelyen köttetnek a
vidéki emberek között az üzletek: itt lehet megtudni, kinek van
eladó terménye, jószága. Ő maga is tart néhány lovat és a nevel
szarvasmarhát, szabad idejében legszívesebben horgászik.
A
panzió, az étteremmel együtt üzemeltett szálló a feleség elképzelése
volt. Mint mondta, fiatal korában visszatérő álma volt, hogy két
gyermeke van, és őket autóban viszi magával egy panzióhoz. Az
asszony biztos benne, hogy a pozitív gondolkodásnak köszönhetően
valóra válnak az álmok. A sugárzó tekintetű nő elmesélte,
kislánykorában döntötte el, hogy az ő családjának mindig nagy
karácsonyfája lesz.
– Nagyon megvisel, ha közülünk valaki
beteg, és úgy érzem, a gyógyulásában szerepet játszanak az érzelmeim
– mondja. Magát örök optimistának nevezi, és határozottan állítja,
hogy a személyiségén mit sem változtatott a szerencse. A
főnyereménynek persze nagyon megörült, és akkoriban szerette volna
mindenkivel megosztani a boldogságát, a világ tudtára adni az
örömét, de ezt a család, a gyerekek érdekében nem tehette
meg.
Az állandó számokat azóta is minden héten megjátssza, de
nem azért, hogy nyerjen, hanem hálából, Fortuna kegyéért.
|
 |
|
|
 |
| |