|
Oratórium az ünnepre
Ötvenéves az állami zeneoktatás
Szentesen
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-11-11 |
Balázsi Irén |
| |
 |
 Fél
évszázada kezdődött Szentesen az állami zeneoktatás. A jubileum
alkalmából szombaton ünnepi hangversenyt rendeznek, amelynek
keretében bemutatják az iskola egykori növendékének, Balázs Árpád
Erkel-díjas zeneszerzőnek az évfordulóra komponált oratóriumát.
 |
|
 |
 |
Mihály Béla igazgató bízik a jövőben. Fotó:
Tésik Attila | A Lajtha László
Zeneiskola fél évszázada címmel Labádi Lajos, a szentesi levéltár
igazgatója és Mihály Béla, a zeneiskola direktora szerkesztésében
könyv jelent meg a jubileumra. A kötet szerzői összegzést adnak a
város zenei életéről az 1800-as évektől napjainkig. Az állami
oktatás 1955 őszén indult az egykori kisegítő iskola Horváth Mihály
utcai épületében, ahol délutánonként foglalkoztak a növendékekkel.
Az egyes számú bizonyítványt Balázs Árpád nevére állították ki,
erről tanúskodik a most megjelent kötet. Az Erkel-díjas komponista,
érdemes művész egyébként Szentes díszpolgára is.
A jubiláló
iskola felkérésére írta az Emlékezzünk régiekről! című oratóriumát
hét tételben, amelyet a Nagy János vezette Bárdos Lajos Vegyes
Karnak és a Mihály Béla dirigálta városi fúvószenekarnak komponált.
A darab ősbemutatója az ünnepi hangversenyen lesz, amelyet szombaton
délután 5 órától rendeznek meg a Tóth József Színházteremben.
Szerepel a koncerten a szentesi zeneiskola zongoraművésszé lett
egykori növendéke, Lucz Ilona és a szintén zenei pályát választott
Takács Tibor is, aki tubán játszik.
Azt mondta Mihály Béla,
hogy minden évben kikerül tőlük olyan tehetséges fiatal, aki további
tanulmányai után a hangszere országos, sőt nemzetközi hírű mestere
lesz. A mostani helyére, a Kiss Bálint utcai egykori úrikaszinóba
még az 1950-es évek második felében költözött az állami zeneiskola,
az intézménynek ma több mint hatszáz növendéke van.
Lajtha
László nevét az országban elsőként 1989-ben vette fel a szentesi
intézmény. Mihály Béla igazgató szerint azért esett Kodály és Bartók
munkatársára a választás, mert méltatlanul mellőzték a nagyszerű
zeneszerzőt. Személyes oka is volt a névadásnak: a szentesi
zeneiskola egykori tanárának, Kálmánchey Zoltánnak jó kapcsolata
volt Lajthával. Az utóbbi időkben viszont már Lajtha László
Alapfokú Művészeti Iskolának hívják az intézményt, amelynek
igazgatója a sikeres múlt és a jelen után az anyagi természetű
megszorító intézkedések tervei ismeretében azért bízik a jövőben.
|
 |
|
|
 |
| |