|
A védőoltásügy vége: magántanuló lett
Januártól változik a szabály
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-11-11 |
Blahó Gabriella |
| |
 |
 Magántanulóként fölvették a Petőfi-iskolába azt a
szentesi fiút, akinek szülei ellen eljárást indítottak, mert nem
adatták be gyermekeiknek a kötelező védőoltásokat. Január elsejétől
ugyanakkor változik a szabály, az eddiginél kevesebbszer szúrja meg
az orvos a gyermekeket. A hazai vakcinák minőségét kritizálók is
megnyugodhatnak: az új oltóanyagok nem tartalmazzák az ártalmasnak
tartott higanyt.
 |
|
 |
A védőoltásokat megtagadó szentesi
szülők gyermeke, Csizmadia Dávid magántanuló lett a körzet szerint
illetékes Petőfi-iskolában. Az anya beíratta gyermekét az
intézménybe, miután a város jegyzője határozatban adott erre
lehetőséget. A szülők négy gyermekét korábban a védőoltások
elmaradása miatt egyetlen óvodában vagy iskolában sem fogadták.
Mészáros László igazgató elmondta, a szabály szerint a
diáknak évente kétszer kell megjelennie az iskolában, hogy számot
adjon tudásáról: félévkor és év végén. Az első osztályos tanítónő
ezen felül vállalta, hogy kéthavonta találkozik a kisfiúval. A
család otthon taníttatja a gyermeket. A szülők, mint arról lapunk
többször is beszámolt, többek között azzal magyarázták tettüket,
hogy korszerűtlennek nevezték a magyar védőoltásokat.
Most
azonban sok minden változik ezen a téren is. Az Egészségügyi
Világszervezet elvi állásfoglalása nyomán január elsejétől
kevesebbszer oltják a gyermekeket, de többkomponensű oltóanyagokkal.
A csecsemők és kisgyermekek eddig tizenöt hónapos korukig kilenc
szúrást kaptak, az új rend szerint csak ötször kell megjelenniük a
rendelőben a kötelező védőoltásokért – tájékoztatta lapunkat dr.
Tombácz Zsuzsanna. A megyei tisztiorvosi szolgálat járványügyi
osztályának vezetője azt is elmondta, a WHO céljai között
megfogalmazottak szerint a Sabin vakcina alkalmazásában az eddig
beadott legyengített élő vírust felváltja az „elölt" vírus, mely
szintén megakadályozza a gyermekbénulás kialakulását.
Újdonság az úgynevezett sejtmentes szamárköhögés elleni
oltóanyag, melynek alkalmazásáról kiderült, jóval kevesebb oltási
reakciót eredményez. A szülők alkalmanként panaszkodtak gyermekeik
oltás utáni tüneteire, ezek közé tartozott a magas láz, izomgörcs.
Az új vakcinával az oltási reakciók minimálisra csökkennek.
Változáson esik át a Di-Per-Te nevű oltás is. A korábban
tartósításra használt vivőanyagot, az úgynevezett tiomerzált nem
tartalmazza az új kombináció. Ebben volt higany is, és sokan úgy
vélték, ez az anyag a felelős az autizmus kialakulásáért, és egyéb
betegségekért. Ezt azonban semmi sem bizonyította. A többkomponensű
készítmények egyszerre tartalmazzák a tetanusz, a torokgyík, a
szamárköhögés, a járványos gyermekbénulás és az agyhártyagyulladás
elleni oltóanyagokat. A kombinált készítmények használata lehetővé
teszi, hogy csökkenjen a szúrások száma. Az oltóanyagok tárolása,
szállítása egyszerűbb, mert az eddig külön tárolt anyagok egy
ampullában lesznek.
|
 |
|
|
 |
| |