|
Szebb lett a szertár
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-11-07 |
|
| |
 |
 Hatmillió
forintért újíttatta fel az önkormányzat a nagymágocsi sporttelep
melletti szertárat – az összeg egy része pályázati forrás, másik
része a település költségvetésből származik.
 |
|
 |
Hatmillió forintért újíttatta fel az
önkormányzat a nagymágocsi sporttelep melletti szertárat – az összeg
egy része pályázati forrás, másik része a település költségvetésből
származik. Előbb az épület belsejében az öltözőket, zuhanyzókat
alakították ki, a homlokzat felújítása a minap fejeződött
be.
Verasztó István, a községi sportkör elnöke elmondta, hogy
a pálya látogatói nagyon örülnek az újjáépített szertárnak, büszkék
arra, hogy a környéken kevés az ehhez hasonlóan szép létesítmény. A
nagymágocsi futballcsapat nemrég került fel a megye II. osztályába,
a futballisták közül a legkisebbek is használják a pályát. A szűkös
anyagi lehetőségek mellett a sportkörben formálódik egy női
kézilabdacsapat, hiszen cél, hogy a mágocsiak közül minél többen
használják, ami nekik épült.
|
 |
|
|
 |
| |