|
Rangadók a megyében
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-11-07 |
Mádi József |
| |
 |
 Igazi
csemegéket ígér a futsal NB I mai fordulója. Két bajnokesélyes gárda
látogat a megyébe: Szentesen a Gödöllő, Szegeden a Csömör
vendégeskedik.
 |
|
 |
Hosszú szünet után játszanak megint
hazai pályán ma a Csongrád megyei futsalcsapatok. A Legrand-Szentes
20 órakor a Dr. Papp László-sportcsarnokban a Gödöllőt
fogadja.
– Megpróbáltuk kihasználni a hosszabb meccs nélküli
időszakot, és több edzéssel készültünk az előttünk áll nehéz
sorozatra – nyilatkozta Koncz Zsolt, a Szentes trénere. – Azonban
nem tudni, mindez mire lesz elég a bajnoki címre hajtó Gödöllő
ellen, amely igazi profi alakulat, kész gárda, ráadásul napi kettőt
edzenek. Az Aramishoz hasonló képességű együttes, tele válogatottak
sorával, így aztán ugyanolyan hozzáállás szükséges, mint a másik
fővárosi alakulat ellen. Szerencsére a két gólerős támadó, Szarvas
és Ábel az eltiltás után visszatér, így akár meglepetést is
szerezhetünk.
Sokkal könnyebb helyzetben az Első Beton sincs:
Szabó Zsolt tanítványai a tavaly előtti bajnokot, a Csömört látják
vendégül az újszegedi sportcsarnokban 19 órától. – Nem könnyű úgy
tűzben tartani a csapatot, hogy egyszer játszunk, aztán meg hosszabb
pihenő következik. Úgy gondolom, ez nem jó a csapatnak. Ráadásul ma
Magyarország legjobb formában lévő csapata jön hozzánk. Nagyon nehéz
meccsre számítok, amelyen nüánszok dönthetnek. Például az, hogy
melyik gárda hibázik kevesebbet. Igyekszünk megnehezíteni a Csömör
dolgát, tehát itthon nyerni kellene, és jó lenne a taktikai
repertoárunkból minél többet viszontlátni. Többgólos meccs várható a
nyílt sisakos mérkőzésen – mondta Szabó Zsolt. A bajnoksághoz
kapcsolódó hír, hogy bejelentették: visszalépett az NB I
küzdelmeitől a Kanárik csapata. Így az eddigi eredményeit törölték,
és a tabella utolsó helyére sorolták.
Az NB II-ben is
rendeznek ma fordulót, mégpedig a harmadikat. A párosítás:
Universitas SE Szeged–Debrecen, 20.30. újszegedi sportcsarnok;
Temesvári Hús Domaszék–Békéscsaba, 20 óra, domaszéki
sportcsarnok.
Az előző (2.) forduló eredményei: Első
Beton-Fehér Trans–T. Hús Domaszék 6–8, Pécs–Universitas Szeged 9–4,
Törökszentmiklós–Békéscsaba 2–12.
|
 |
|
|
 |
| |