|
Befejeződött a templom
felújítása
Hálaadó evangélikus istentisztelet lesz
Szentesen
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-11-07 |
Balázsi Irén |
| |
 |
 Befejeződött a száz éve átadott szentesi evangélikus
templom felújítása, amely mintegy húszmillió forintba került. A
megszépült templomot hálaadó istentisztelet keretében ismét
felszentelik vasárnap.
 |
|
 |
Sokat
fáradozott Pathó Gyula lelkipásztor és a gyülekezet 2001 októbere
óta, amikor is elkezdődött a rossz állagú szentesi evangélikus
templom felújítása. Az első istentisztelet 1793-ban volt, s akkor
még húsz család alkotta a gyülekezetet. Az imaházuk csak 1820-ban
épült fel. A mostani templomuk a hívek adományaiból készült Francsek
Imre tervei alapján Petrovics Soma espereslelkész irányításával.
Isten neogót stílusú házát aztán 1905. október 29-én adta át
Bachát Dániel bányakerületi püspök. A mintegy 30 méter hosszú és 11
méternyi széles hajójú templom tornya 45 méter magas, és a harangja
kétmázsás. Az ablakokat színes mozaiküvegből készítették, az
oltárrészben Krisztus-jelenetek láthatók. A Jézus és a samáriai
asszony című oltárképet a szentesi születésű művész, Hegedűs László
festette. Pathó Gyula tájékoztatása szerint a gyülekezet hősi
halottainak emléktábláját 1925-ben avatták.
A rossz állagú
templom teljes külső és belső rendbehozatalára több mint húszmillió
forintot költöttek. Még 2004-ben ott adott jótékonysági hangversenyt
a német testvérváros, Sankt Augustin kórusa, ugyanilyen céllal pedig
odakint szerepelt Nagy János karnagy, címzetes zeneiskolai igazgató
szentesi muzsikusokkal. A templom renoválását a szentesi
önkormányzat is segítette. A munkálatok befejeztével hálaadó
istentiszteletet tartanak november 13-án délelőtt 10 órától, amikor
újra is szentelik a százéves templomot. Az ünnepi szertartáson Gáncs
Péter püspök hirdet majd igét.
|
 |
|
|
 |
| |