|
Hatvankétmilliós
aszfaltszőnyeg készül Szentesen
Tizenegy utca kap új burkolatot
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-11-04 |
|
| |
 |
 Hatvankétmillió forintot költ a szentesi önkormányzat
tizenegy utcában az útburkolat felújítására. A tervek szerint a
hónap közepére befejeződik a korszerűsítés.
 |
|
 |
Jó néhány szentesi utcában dolgoztak
az építők az utóbbi időben. Ez annak is köszönhető, hogy a
csatornaprogram keretében a kivitelező cégek a munkák befejezéseként
vállalták az útburkolat teljes felújítását. Ennek értelmében
aszfaltszőnyeget kapnak mindazok az utak, ahol árkot ástak a
szennyvízvezetéknek, még akkor is, ha a csatornázás megkezdése előtt
elavult volt az úttest. A közműépítési programhoz kötődően tehát a
város legtöbb utcája korszerűsödik.
Az önkormányzat azokra a
területekre nyújtott be pályázatot, ahol már korábban kiépült a
csatornahálózat. A Belügyminisztériumban sikeresnek minősítették a
szentesiek pályamunkáját, és elkezdődhetett a hatvankétmillió
forintos útfelújítási program a közelmúltban. Az összeg felét
központi forrásból kapta az önkormányzat, a fennmaradó részt pedig
saját költségvetéséből fedezi. A helyhatóság közbeszerzési
pályázatot írt ki a beruházásra, s két cég ajánlata közül a Hódút
Kft.-t bízta meg a kivitelezéssel. A mintegy hatvankétmillió
forintból 21 ezer négyzetméteren készülhet új burkolat. Az építők
eddig már végeztek a József Attila utca modernizálásával, valamint
az Őze Lajos, a Móricz Zsigmond és a Veres Péter utca egy-egy
szakaszának a rendbetételével.
A polgármesteri hivatal
vagyongazdálkodási irodájának a műszaki ellenőre, Nagy Sándor
azonban lényegesnek tartotta megemlíteni, hogy ezekben az utcákban,
továbbá a Kiss Zsigmondban is még hátravan a padka
rendezése.
A Gaál István utcában tegnap az aszfaltszőnyeget
terítették a Hódút brigádjai. A tervek szerint november közepéig
végeznek az építők a Muskátli, a Tiszavirág, a Horváth Mihály és a
Szeder Imre utca meghatározott szakaszának korszerűsítésével is.
|
 |
|
|
 |
| |