|
Bezárták a szentesi
rendelőintézetet
Bokáig jártak a vízben
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-10-05 |
Balázsi Irén |
| |
 |
 Áll a víz
a nagy értékű gépeken és más orvosi műszereken a szentesi
rendelőintézetben, ahol egy csőtörés miatt ezen a héten nem fogadják
a betegeket. Az intézmény gazdasági igazgatója elmondta lapunknak: a
kár elhárításáig a kórház különböző osztályain látják el a
pácienseket.
 |
|
 |
 |
Vérmérsékletük szerint fogadják a zárt ajtót
a betegek. Fotó: Tésik Attila | Szinte
kitapétázták feliratokkal a szentesi rendelőintézet bejárati
ajtaját, amely előtt zúgolódtak a betegek tegnap. Zárt kapu fogadta
ugyanis őket, meg a portás, aki ha kopogtak, kiszólt, hogy nincs
rendelés. Azt már az ajtóra ragasztott egyik papírlapról olvastuk,
hogy „Ellátás osztályon". A betegek vérmérsékletük szerint fogadták
a hírt: akadt, aki szitkozódott, egy fiatalasszony meg azt közölte
érdeklődésünkre, hogy éppen most szánta rá magát a fogászati
kezelésre, de hiába jött.
A bottal járó idős embereknek jó
pár lépcsőt kellett a bejáratig megtenniük, hogy ott szembesüljenek
vele: fordulhatnak vissza. A rendelőintézet nevének elhallgatását
kérő munkatársa távozott éppen, tőle hallottuk: bokáig jártak a
vízben, és feltették a kapucnit, hogy ne a fejükre hulljon a víz. A
nagy értékű gépeket nem lehet bekapcsolni, mert azok is nedvesek. A
nagymágocsi Forrás Antal a kapuban várt a jogosítványához szükséges
igazolásokra. Neki megígérték, hogy megkapja azokat. Azt hallotta a
fiatalember, valamilyen műszaki probléma adódott az
épületben.
Lapunk más forrásból úgy értesült, a
rendelőintézet vezetője, Földesi Irén korábban jelezte az
illetékeseknek, valami nincs rendben az épületben. Megkértük a
portást, közvetítsen: szeretnénk beszélni az igazgatónővel, és szét
is néznénk bent. Ám visszajött a kapus az üzenettel, miszerint nem
mehetünk be, hanem keressük a Dr. Bugyi István Kórház főigazgatóját,
dr. Borzi Mártát vagy a gazdasági igazgatót, Farkas Józsefet. Csak
ők jogosultak ugyanis nyilatkozni.
– Sajnálatos esemény
történt: a második emeleti férfi mellékhelyiségben eltört az egyik
cső – közölte érdeklődésünkre Farkas József. Azt is elmondta, hogy
amikor a portás kinyitotta reggel a kaput, a földszinten is állt a
víz. Jutott belőle a komputerekre és röntgengépekre, még a
lámpatestekbe is, ezért áramtalanították az épületet. Azóta
szárítják a berendezéseket, s a gazdasági igazgató reményei szerint
napokon belül üzemképesek lesznek a gépek.
Megerősítette
Farkas József lapunk azon információját, hogy korábban is történt
beázás a rendelőintézetben. Mint mondta: három hete kisebb mértékű
volt a kár, akkor másfél napig nem tudták üzemeltetni a
röntgengépeket. Az intézményben egyébként nemrégiben újíttattak fel
jó néhány szakrendelőt, és a csőtörés miatt azokat is javítani kell.
Ezekkel együtt még nagyobb a kár, melynek értékét egyelőre nem tudta
megbecsülni az igazgató. Mint kiderült, magára az épületre a város,
míg az eszközökre az intézményt fenntartó megyei önkormányzat kötött
biztosítást.
Előreláthatólag ezen a héten zárva lesz a
rendelőintézet. Átmeneti megoldásként a kórház különböző osztályain
látják el a betegeket. A hibák kijavításáig Farkas József kéri az
ellátásra szorulók türelmét és megértését.
|
 |
|
|
 |
| |