|
Ahol befogadják az
anyákat is
Példaértékű kistérségi összefogás a gyermekekért
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-09-28 |
Balázsi Irén |
| |
 |
 Átmeneti
otthont alakítottak ki gyermekeknek pályázatokon nyert 17 millió
forint felhasználásával a szentesi Munkácsy utcában, ahová a
kistérségből is várják a segítségre szorulókat. Ezzel az
intézménnyel ismét erősebb lett a szociális háló.
 |
|
 |
 |
Csendes Edina megveti az ágyat az otthonban.
Fotó: Vidovics Ferenc | A kistérségi
összefogás példaértékűnek számít országosan is abból a szempontból,
hogy Szentes és a környező hét község közösen pályázott a gyermekek
átmeneti otthonának kialakítására. A többcélú társulásnak tízmillió
forintot ítélt meg a Belügyminisztérium, míg a Gál Antal igazgató
vezette családsegítő központnak hétmilliót az ifjúsági, családügyi,
szociális és esélyegyenlőségi tárca. Az önkormányzat a Munkácsy utca
3. szám alatti épület egy részét adta az intézmény létrehozására, a
másik felében pedig az általános iskolai kollégium működik továbbra
is. Szintén pályázati pénzből készült el 2000-ben a családok
átmeneti otthona, és azóta működik a helyettes szülői hálózat is.
A tegnap felavatott, korszerűen berendezett szociális
létesítmény a családsegítő központ keretében működik, és a hat
lakószobában huszonhárman lelnek majd otthonra. Legfeljebb egy évig
kaphatnak teljes ellátást és gondozást a krízishelyzetbe került
családokból a gyermekek, ám arra is van lehetőség, hogy indokolt
esetben az édesanyjuk is velük menjen. Felvételüket kérhetik továbbá
a családi problémákkal küzdő, áldott állapotban lévő kismamák is az
átmeneti otthonba, amelynek szakmai vezetője Hornyik
Lászlóné.
A szaktárca főosztályvezetője, Gáspár Károly köztes
megoldásnak nevezte az átmeneti otthont, olyan értelemben, hogy a
gyerekeknek a szüleikkel kellene élniük, ide bekerülve viszont mégis
a családjuk közelében maradnak. A cél pedig mindenképpen az, hogy
zökkenőmentesen kerüljenek majd vissza a szüleikhez. Kettőn áll a
vásár – mondta a főosztályvezető, hozzátéve: a családon és az
intézmény munkatársain múlik mindez. Azt már Szirbik Imre
polgármester említette: legszívesebben azt szeretné, ha nem lenne
szükség erre az otthonra.
Lehet ugyan álmodozni, de az élet
megcáfolja az álmokat. Ezért azt kívánta, hogy minél rövidebb időt
kelljen az intézményben tölteniük a leendő lakóknak. Hasonlóan
vélekedett lapunk kérdésére Kollár János eperjesi polgármester is.
Örült, hogy kistérségi összefogással elkészült a gyermekek átmeneti
otthona, amely befogadja a krízishelyzetbe került kicsiket. Ám abban
reménykedik, hogy eperjesi családok nem veszik azt igénybe.
|
 |
|
|
 |
| |