Tető alatt a szentesi
Tesco Kétszáz munkahelyet teremt a multi
Ajánlja a cikket?
| 2005-09-23 |
Balázsi Irén
Minden
jel arra utal, hogy a karácsonyi ünnepek előtt már megnyílik a Tesco
Szentesen. A multinacionális cég hetek óta keresi leendő dolgozóit.
Ha működik az áruház, a munkanélküliségi ráta is csökkenhet a
térségben.
Jó ütemben halad a csongrádi út mentén a
Tesco építése. Fotó: Tésik
Attila
Fenntartással fogadták egyes
szentesiek, hogy az idén felépül a Tesco. Közéjük tartozott Szirbik
Imre polgármester is, aki szintén kételkedett abban, hogy a
karácsonyi ünnepek előtt megnyílik a csongrádi út mellett az ötezer
négyzetméter alapterületű áruház. Az utóbbi hetekben azonban olyan
nagy lendületet vettek a kivitelezési munkák, hogy mostanra már
nemcsak a falak állnak, hanem tető is került föléjük. A
multinacionális cég meg is kezdte az alkalmazottak toborzását,
értesülésünk szerint 200-250 személynek kínálnak állást a szentesi
egységüknél.
A városból és a kistérségből mintegy 1900
állástalant tartanak nyilván a munkaügyi kirendeltségen, s a
munkanélküliségi ráta most 10,6 százalékos. Ha a Tesco munkaerő
iránti igényét figyelembe vesszük, akkor a regisztrált
állástalanoknak akár 15 százaléka is keresethez jutna. A munkaügyi
kirendeltségen egyébként 120-130 kereskedelmi végzettségű személy
adatai szerepelnek a nyilvántartásban.
Az önkormányzat
felvette a kapcsolatot a Tesco Global Magyarország illetékeseivel a
foglalkoztatási gondok enyhítése érdekében. Megállapodás született
arról, hogy ha egy-egy álláshelyre azonos feltételekkel többen is
pályáznak, akkor a szentesi és a városkörnyéki községekben élő
munkanélkülieket részesíti előnyben a multinacionális cég. Szirbik
azt tanácsolja, hogy aki élni kíván a lehetőséggel, küldje el a
Tescónak a szóróanyagokon közzétett jelentkezési lapokat.
Meggyőződése egyébként: a vállalkozások száma nem fog csökkenni a
multi megjelenésével, néhány hónapra ellenben – mint fogalmazott –
megkavarhatja a város életét.
Süllyed a Lidl
A
fábiáni úti körforgalmi csomópont közelében még mindig kint a
tábla, hogy október 24-ére elkészül a Lidl. Az Ipartelepi úton
közlekedők azonban naponta szembesülnek azzal, hogy az
építkezés áll. Szirbik Imre polgármester úgy tudja: műszaki
problémák merültek fel, ezért a terveket át kell dolgozni. A
statikai jellegű gondok azért adódtak, mert süllyed az
építkezési terület. A város vezetője azonban olyan információ
birtokában van, miszerint a Lidl illetékesei nem tettek le
arról az elhatározásukról, hogy az idén megnyitják az
áruházukat Szentesen.