|
Közszolgálati érmet kapott a művésztanár
Kertész Ákos nemcsak tanítja, műveli is
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-09-13 |
Blahó Gabriella |
| |
 |
 A szentesi
zeneiskolában tanít Kertész Ákos, aki muzsikustársaival rendszeresen
szerepel Európa zenei fesztiváljain. A növendékei előtt is nagy
tekintélyt szerzett művésztanárt a polgármester közszolgálati
éremmel tüntette ki.
 |
|
 |
 |
Kertész Ákos legkedveltebb műfaja a dzsessz.
Fotó: Vidovics Ferenc | A szentesi
művésztanár úgy véli, tanítani és muzsikálni csak együtt érdemes.
Szerinte ugyanis a zenélés közben megszerzett tudást át kell adni,
és érdemes élni azzal a lehetőséggel, hogy a növendékek vevők a
könnyűnek vélt műfajra. Kertész Ákos már kisgyermek korában itta
magába a zenét, ugyanis édesapja otthon folyton dzsesszt hallgatott.
Úgy tűnik, elrendelt út várt rá: a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Főiskolán, Szegeden előbb ütőhangszeres zenetanár, később egyetemi
oklevele szerint művésztanár lett. Az első hallgatói évektől tanít a
szentesi zeneiskolában, ez pedig tizenegy esztendeje van így.
Az év valamennyi hónapjában rendszeresen utazik Európa
fesztiváljaira, a minap tért haza Normandiából, ahol folkfesztiválon
szerepelt, hasonló közeg vár rá nemsokára Skóciában, ahol szintén
világzenei találkozót rendeznek a műfaj barátai. Ezután Belgium
következik, s még ebben az évben utazik tanítványaival együtt egy
lengyelországi fellépésre. Mint mondja, a szentesi zeneiskola az a
pont, ahonnan elindul, és ahová mindig visszatér.
Megkínálta
a sors a fővárosi élettel is, de kiderült, hogy a zene nem lehet
helyhez kötött, a muzsika nyelve nemzetközi. Világutazóként gyakran
van távol az intézménytől, ahol dolgozik, de mint mondja, eddig
sikerült jól gazdálkodni az idővel.
Többnyire fiúk a
hallgatói az ütő tanszaknak, a dob inkább őket vonzza. Sokan úgy
vélik, hogy az izmokat megterheli a dobolás, és ehhez erőre van
szükség. Ákos szerint ez nem föltétlen van így: szerinte az egyik
legnagyszerűbb dobos egy hölgy, Tarry Line Carrington, aki elegáns
ruhában ad fergeteges koncerteket.
A régi tanítványok mára
zenekarokat alapítottak. Lehet látni, hogy Kertész Ákos növendékei
még öltözködési stílusukban is követik a tanár urat, akit nem csak a
tudása, de a habitusa miatt is tisztelnek.
|
 |
|
|
 |
| |