|
Örömtánc Erdélyben –
szentesi tekerős muzsikára
Csíksomlyón is dobbantottak
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-09-06 |
Blahó Gabriella |
| |
 |
 A
székelyföldi falvak fiataljai évente egyszer a Somlyó-hegyen egy
napon át táncolnak. A találkozóra minden alkalommal meghívást kap
két-három magyarországi együttes is: idén a szegvári Dobbantón volt
a sor.
 |
|
 |
 |
Próba a szegvári művelődési házban. Az
együttes a minap Erdélyből tért haza. Fotó: Purgel
Zoltán | Az Ezer székely leány napja
nevű kulturális találkozót a harmincas évek óta rendezik meg
Csíksomlyón. Néhány évtizedes szünet volt a diktatúra idején, a
kilencvenes évek óta azonban újra nekivágnak a Somlyó-hegynek a
székely falvak lakói. Csíkszeredán gyülekeznek, s onnan vonulnak
fogatokkal, szekerekkel, lovakkal a táncos találkozó helyszínére,
útközben dalolva – meséli Magyar Imre, a szegvári Dobbantó művészeti
vezetője. A tanár úr elmondta azt is, hogy minden esztendőben
két-három magyarországi együttes is meghívást kap a találkozóra,
hogy az anyaországban még élő hagyományokkal is megismerkedhessenek
az erdélyiek.
A Dobbantó a szentesi Zöldi Lászlóné tekerős
közvetítésének köszönhetően szerepelhetett a neves találkozón, mely
az alig húszfős szegvári csapat szemszögéből akár rosszul is
sikerülhetett volna, előadásuk idején ugyanis szakadt az eső. Magyar
Imre, felidézve a történteket elmesélte, hogy a táncos találkozón
zenét adó banda a tekerőmuzsika után kedvre kapott, s játszott, a
játékba pedig az esővel nem törődve bekapcsolódtak a szegvári
felnőtt táncosok: előbb egy pár, majd kettő, míg végül a székelyek
együtt ropták a Csongrád megyeiekkel. Ezekért az élményekért érdemes
táncot tanítani – mondja Magyar Imre.
Százötvenezer
résztvevője volt az Ezer székely leány napja nevű találkozónak – az
összejövetel megnyitásakor tízezrek énekelték a magyar és a székely
Himnuszt. A tanár úr azt mondja, úgy döntött, akárhol, akármilyen
körülmények között vezet ezentúl csoportot, növendékeit megtanítja
arra, hogy a nemzeti dalt énekeljék, és ne csak hallgassák.
|
 |
|
|
 |
| |