|
Vakvezető kutyával jöttek a szentesi
tanévnyitóra
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-09-02 |
Blahó Gabriella |
| |
 |
 Gimnáziumi
érettségi vizsgát szeretne tenni két vak szegvári fiatal, akik ezt a
tanévet a szentesi Zsoldosban kezdik. A tanévnyitóra kutyával érkező
diákokat leendő osztálytársaik érdeklődve figyelték az udvaron. A
pár diktafonnal jár majd az órákra.
 |
|
 |
 |
A huszonegy éves lányt és a huszonnégy éves
fiút leendő osztálytársaik érdeklődve figyelték az
iskolaudvaron. Fotó: Vidovics
Ferenc | A két látássérült fiatal,
Magyar Dénes és Szénási Júlia úgy döntött: tanul és érettségi
bizonyítványt szerez. A huszonegy éves lányt és a huszonnégy éves
fiút a szentesi a Zsoldos Ferenc szakközépiskola fogadta be. A
tegnapi tanévnyitón Dongó László tagozatvezető emlékeztette a
diákokat arra, hogy az órákon megjelenni kötelező, a hiányzást pedig
igazolni kell.
Új élethelyzetet jelent a vak pár számára
diáknak lenni, hiszen Szegvárról egy héten háromszor busszal utaznak
majd Szentesre. Dénes azt mondja, úgy tudja, ebben az iskolában
érettségizett már vak ember: a jó teljesítmény tehát csak rajtuk
múlik. Szerinte ugyanis mondani bármit lehet, az elért eredmény az,
ami önmagáért beszél. A vak pár hozzáállása azt jelzi, nagy bennük
az elszántság. Júlia azt mondja, neki sok mindent be kell hoznia.
 |
A vak szegvári fiatalok az esti gimnáziumi
tagozat felnőtt hallgatói lettek. Fotó: Vidovics
Ferenc | Úgy tervezik, az órákra
diktafonnal felszerelkezve indulnak, de elképzelhető, hogy magukkal
hozzák a számítógépet is, abban prímán tudnak jegyzetelni. Júlia
kitűnően ír helyesen, a beszélő gép hangjából meg tudja ítélni, hogy
nyelvtanilag pontosan rögzített-e egy szöveget. Nagyon bíznak abban,
hogy az osztálytársaktól elkérhetik a jegyzeteket: a tankönyvet
otthon beszkennelik, átformázzák, az írást pedig a gép felolvassa.
Az esti gimnáziumi tagozat felnőtt hallgatói érdeklődéssel és
szimpátiával figyelték a vak párt, amint haladtak kutyáikkal az
iskolaudvaron. Lucky és Zorán elmaradhatatlan kísérői Dénesnek és
Julcsinak, hiszen a vakvezetők tudása sok mindenben pótolja azt, ami
gazdáiknak hiányzik: a látást.
– A segítséget az
iskolatársaktól is örömmel fogadjuk, szükségünk is van rá – mondta
Dénes. Mindketten úgy vélik, a következő három év sikere azon múlik,
kialakul-e barátság a látó diákokkal. Erdeiné Papp Éva, a 10. H
osztály osztályfőnöke, a vak pár tanára lapunknak úgy nyilatkozott,
biztos, hogy az iskola és a tantestület mindent meg fog tenni a
sikeres tanulás érdekében. Hétfőn délután fél háromkor elkezdődik a
közös munka, következik még néhány nap a késői nyárból. De Dénes
és Júlia addig is az iskolára gondol.
|
 |
|
|
 |
| |