Diákjai Barbie helyett csuhébabával játszanak  A gyékény a kedvence a szentesi Tóth Annamáriának Ajánlja a cikket?         | 2005-08-12 | Balázsi Irén Gyékényből készült használati tárgyai között zsűrizett darabok is vannak, mégis műkedvelőnek tartja magát Tóth Annamária, a szentesi Rigó Alajos-iskola gyógypedagógusa. Azt mondja: a csuhébabákat már kezdik felfedezni a gyerekek is. Annamária szívesen dolgozik csuhéból és szalmából is Fotó: Tésik Attila Népi kismesterségekkel foglalkozik Tóth Annamária, akire sokan felfigyeltek a szentesi könyvtárban rendezett kiállításon. A tárlatra invitáló meghívóban kosárfonóként szerepelt a Rigó Alajos-iskola gyógypedagógusa, ám kiderül: nemcsak fűzfavesszőből készít különböző tárgyakat, hanem gyékényből és csuhéból is. A fiatal tanárnő azt meséli, hogy gyerekkora óta vonzódik a kézművesség iránt. Ám igazából a munkahelyén nyílt arra lehetősége, hogy megismerkedjen a kismesterségek fortélyaival. Előbb gyékényestanfolyamra iskolázták be, aztán egyik továbbképzés hozta a másikat. Annamária még népi játszóház vezetésére is képesítést szerzett. A diákokra is átragadt tanárnőjük lelkesedése, és a Barbie-k helyett inkább a csuhébabákkal szeretnek játszani. Sőt az iskolai szakkörben maguk is készítenek különböző figurákat. Később aztán a vesszőfonással is megismerkedett Tóth Annamária, amit többnyire idősebb férfiak szoktak művelni. Ehhez a munkához ugyanis erős csuklók kellenek, míg a gyékény, a szalma és a csuhé megmunkálásához inkább kitartás. A mostani ifjabb nemzedéknek teljesen új dolog az aratókoszorú, amelyről azt magyarázza Annamária: a szalmából font koszorú annak jelképe volt régen, hogy befejeződött az aratás. Ilyet készítettek a napszámosok, és vitték a gazdának, mintegy tudatva ezzel, hogy végeztek a betakarítással. De mutatósak a papucsok, amelyeknek az alapanyaga gyékény, a kenyereskosárnak meg vessző. Annamáriához egyébként a gyékényezés áll legközelebb, mert ennél a népi mesterségnél szőhet-fonhat és varrhat is. Azt mondja, hogy ő ragaszkodik a régi formákhoz, azaz visszanyúl a gyökerekhez. Tapasztalata szerint az ősi használati tárgyaknak manapság más a rendeltetésük. Példaként említi a szennyes ruha gyűjtésére alkalmatos darabot, amely egykoron a termény tárolására szolgált. Mesterremekeit egyelőre saját maguknak, a rokonoknak és a barátaiknak készíti Tóth Annamária. Szintén pedagógus férje, Hering Viktor és négyéves kislányuk, Anna nagyra értékeli azt, hogy ő az ősi kultúra megőrzéséért is fáradozik. A lányka egyébként már ott sündörög édesanyja körül, és próbálgatja a szövést-fonást. Jó pár zsűrizett darab is kikerült Annamária kezéből, mégis műkedvelőnek tartja magát. Nem titkolt célja persze az, hogy kiérdemelje a népművészet mestere címet. Ám most a családanyai szerepkör áll az első helyen mindennapjaiban, mert e hónap végére várják második gyermeküket.