Rózsa Gábor: Az én Nagy Könyvem  Énekek és imádságok Ajánlja a cikket?         | 2005-07-18 | Lapunk is elindította a Somogyi-könyvtár segítségével a maga Nagy Könyv-játékát: az izgalmasnak ígérkező szellemi kalandtúrában ismert Csongrád megyei közéleti szereplők, tudósok, művészek, üzletemberek, sportolók és újságírók vallanak legkedvesebb könyvükről. Rózsa Gábor szentesi mérnök-muzeológus az Énekes Könyvről beszél. „Énnekem nincs Nagy Könyvem. Nekem minden könyv nagy, az első mesekönyvemtől a négyjegyű logaritmuskönyvön keresztül a ma vagy holnap kezembe kerülő nyomtatott lapokból összefűzött 'adathordozóig'. Fontos számomra Cserépfalvi 1938-as József Attila-összes kiadása, mellyel immár ötven éve alszom együtt, és magammal vittem a kollégiumi szobámba ugyanúgy, mint minden ideiglenesnek tűnő lakhelyemre. Nemrég került kezembe a legutóbbi 3 kötetes „kritikai" kiadása! Fejem mellett van az ágyban a Könyvek Könyve, az „Írás" is, legutóbb az 1869-ben Debrecenben, Telegdinél kiadott Énekes Könyv Szent Dávid zsoltáraival induló énekek és imádságok gyűjteményeivel. Találomra nyitom ki, és érdekes módon mindegyik hozzám szól. Nem tartozik senki másra. Ezért van ellenérzésem a most divatossá lett vallomásokkal szemben. Tőlem viszont ezt kérték, és én is mindenre képes vagyok, ha szépen kérik. Legszívesebben Kököjszi és Bobojszára emlékezem Török Sándortól vagy Dugó Danira, esetleg a legpolgáribb Háromszázhatvanöt kis mese Háromszázhatvanöt napra című gyűjtemény egy epizódjára, a Szomorú tejberizs címűre, melyet szegény anyámnak többször is fel kellett olvasnia elalvás előtt. Viszont nem kellett könyv nagypapámnak, aki elmesélhette nekem A kecskepásztort, melyet mindig tovább mondott, amíg el nem aludtam. Ezért szerettem legjobban Benedek Elek meséit, melyeket kint, a felsőréti tanyán édesanyjuk olvasott fel a második bokorból való három gyermekemnek: Avalnak, Bálintnak és Marcinak. Mindig elaludtam rajtuk, így a gyertyát is nekik kellett elfújniuk. Megkönnyezném, ha még egyszer hallhatnám."