|
Új trénert kereshet a
Hungerit-Szentes
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-07-11 |
|
| |
 |
 Váratlanul
érte a Szentesi VK vezetését Kozák László bejelentése: a fiatal
szakember távozott a bajnoki ezüstérmes Hungerit női pólócsapat
edzői posztjáról. Az új tréner kinevezése két-három héten belül
várható.
 |
|
 |
Kozák László mindenkit meglepett,
leginkább Beleon Zsoltot, a Szentesi VK elnökét. – Hazudnék, ha
azt mondanám, hogy örömmel vettem a döntését – közölte a Kurca-parti
klub első embere. – Azt is mondhatnám, kicsit becsapottnak érzem
magam. Mégsem haragszom Lacira, akiben agilis, tudásra éhes, fiatal
szakembert ismertem meg. Tavalyi kinevezésekor azt gondoltam, hosszú
évekre megoldottuk a női felnőtt csapat szakmai munkájának
irányítását. Tévedtem...
Ezek után a nagy kérdés az, a
szentesi vezetés kivel képzeli el a folytatást?
– Annyira
felkészületlenül érte az elnökséget a bejelentés, hogy ebben a
pillanatban nem tudok még névvel szolgálni – válaszolta az elnök. –
Több mint valószínű, hogy helyben, „házon" belül oldjuk meg a
pótlást. Kozák Lacit megkértem, hogy amíg nem találjuk meg az
utódját – ez két-három hétig is eltarthat –, vezetésével induljon el
július 18-án a felkészülés. Igent mondott a felkérésre.
Rövid időn belül két „csapás" érte a csapatot: előbb a
válogatott erőssége, Kisteleki Dóra jelentette be, hogy augusztus
1-jétől a Dominóban folytatja pályafutását, most pedig az edző
gondolta úgy, hogy hátat fordít a gárdának. Szerencsére azért akad
egy jó hír is: amint azt Beleon elmondta, az együttes névadó
főszponzorának, a Hungerit Rt.-nek a tulajdonosa, Magyar József a
meglévő támogatás mellett további pénzösszeggel segíti a csapatot
annak érdekében, hogy az az elkövetkezőkben is az élbolyban
maradjon.
|
 |
|
|
 |
| |