|
Még idén megnyílik a
szórakoztató centrum
Étterem, bowlingpálya, biliárdterem lesz
Szentesen
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-07-07 |
|
| |
 |
 Az
utóbbi hónapokban úgy tűnt, nem halad az építkezés a Szentes
központjában lévő szórakoztató centrumnál. Az épület azonban
folyamatosan készült – belül. A vállakozó eddig nem akart beszélni a
leendő szórakozóhelyről, most viszont bejelentette: még ebben az
esztendőben megnyílik az étteremnek, bowlingpályának és
rendezvényteremnek is helyet adó épület.
 |
|
 |
 |
Az impozáns épületben most is folyik a munka
Fotó: Tésik Attila | Korábban nem
akart beszélni Kertész Péter vállalkozó a belvárosban épülő impozáns
szórakozóhelyről, mondván, hogy a befejezésig még bármi
megtörténhet. Most azonban úgy nyilatkozott: az év végéig megnyitja
a közönség előtt a komplexumot, melyben meglévő igényekhez
alkalmazkodó szolgáltatást kíván nyújtani. Az összesen 1370
négyzetméter alapterületű épületben egyszerre akár száz étkező
vendég számára étterem, négysávos bowlingpálya és biliárdszalon
lesz. Egy százötven négyzetméteres rendezvénytermet is kialakítottak
az épületben, ahol nagyobb társas összejöveteleket, diplomáciai
találkozásokat, konferenciákat tarthatnak. A tetszetős kivitelű
épület közvetlen szomszédságában társasház épül, az önkormányzat
felújította a játszóteret, közelben található a sportcsarnok. Ezek a
létesítmények kifejezetten urbánus jelleget adnak a belvárosnak,
amely folyamatosan fejlődik.
A környék magántőkéből létesült
legnagyobb beruházása Kertész Péteré: a vállalkozó az ingatlanban
két másik saját üzletet is működtet. Az elektronikai szakbolt
alapozta meg a vállalkozást, melyben a ráfordított energia és
tervezés hamarosan meghozza gyümölcsét. Az utóbbi hónapokban úgy
tűnt, nem halad az építkezés, holott annak kívülről nem látványos
szakaszai folyamatosan zajlottak.
A városháza műszaki
osztályának tanácsosa, Lajos István az építési engedéllyel
kapcsolatban elmondta, a vállalkozónak nyilvánvalóan érdeke, hogy
minél hamarabb megnyissa az új és nagy üzletet, hogy befektetése
időben megtérüljön. Megtudtuk azt is, az építőnek figyelembe kellett
vennie a tervezés és kialakítás során a műemlékvédelmi szempontokat,
hiszen a szórakozóhely a református templom környezetében nő ki a
földből. A műemlékhez igazodik a környéken minden új építkezés. Ez
azért jó, mert a város legfrekventáltabb területe a korszerű
építkezési szokásokat és a régi korok ízlését megfelelően ötvözi.
|
 |
|
|
 |
| |