Vasdiplomás a szentesi esperes
 Imre Ernőt nem kísérti a többre vágyás

Ajánlja a cikket?  A hét legnépszerűbb cikkei a látogatók szavazatai alapján
       | 2005-07-02 | Balázsi Irén

A lelkészi oklevelét 1940-ben kapta meg a szentesi dr. Imre Ernő nyugalmazott református esperes, aki most már a vasdiplomáját vehette át a fővárosi Károli Gáspár Református Egyetemen. Isten ajándékának és felesége gondoskodó szeretetének tartja, hogy ez az emelkedett pillanat is megadatott neki.
Nyomtatható változat
Cikk küldése e-mailben
A heti legnépszerűbb 10 cikk
Dr. Imre Ernő nyugalmazott református esperes boldog embernek tartja magát Fotó: Tésik Attila
Szentes város díszpolgáraként ha csak teheti, elmegy a képviselő-testület üléseire dr. Imre Ernő nyugalmazott református esperes. Az ő kezdeményezésére alakult meg – az országban példa nélkül – a település legrangosabb kitüntetésével jutalmazott személyiségek társasága, amelynek az ügyvivője. – Naponta elcsodálkozom, hogy annyi éves vagyok, amennyi, és hogy nem fogy bennem az érdeklődés a város és a benne élők sorsának alakulása iránt – vallja Imre Ernő. Örül annak, hogy sok barátja van a nálánál fiatalabbak között is, akik keresik a társaságát.

Budapesten született 1918- ban, ott nevelkedett, a tanulmányait is a fővárosban végezte. Lelkészi oklevelén 1940-ben száradt meg a tinta, egy évvel később még református kántortanítói bizonyítványt is szerzett Nagykőrösön. A Károli Gáspár Református Egyetemen a közelmúltban vette át vasdiplomáját. A Gondolatok című köteteiben a reflexióit foglalta össze az élet dolgairól az esperes úr. Ezért azt kérdeztem tőle, milyen gondolatok jártak a fejében, amikor megkapta a vasdiplomáját. Azt mondta: mindenekelőtt az Isten iránti hálaadás jutott eszébe, hogy megérte ezt a kort. Másrészt pedig a köszönet a feleségének, Irénkének a gondoskodó szeretetért. – Vele szavak nélkül is megértjük egymást – állítja. Imre Ernő büszke gyermeik édesanyjára, a matematika–fizika szakos, aranydiplomás, miniszteri kitüntetéssel is jutalmazott pedagógusra, akit szintén köztisztelet övez. Az általános iskolában amúgy mellesleg ő volt a számtantanára a város polgármesterének, Szirbik Imrének.

A hollandiai ösztöndíját még 1940-ben nyerte el Imre Ernő, de az északi országot megszálló német hatóságok nem adtak neki beutazási engedélyt. Csak később, a második világháború befejezése után sikerült kiutaznia Hollandiába, ahol kétéves továbbképzés keretében előkészítette a disszertációját. Ennek eredményeként szerezte meg idehaza a tudományos fokozatot. Néhány esztendei falusi lelkészkedés után 1951-ben került Szentesre, az ottani nagytemplomi gyülekezet meghívására, majd a csongrádi egyházmegye esperese lett. Hetvenhárom éves korában vonult nyugállományba, ám alkalmanként azóta is vállal egyházi szolgálatot.

A 87. életévében járó Imre Ernő lelkileg és testileg is jól érzi magát, ezért a szívét az Isten iránti „háládatosság" tölti ki. Boldog embernek tartja magát, mert nyugalmas életet élhet a feleségével együtt. Nem kísérti őt meg a többre vágyás, nem keserítik el „az el nem ért célok". Azt vallja magáról, hogy nincs benne hiúság, irigység, telve van a lelke hálával és megelégedéssel.

Nagyobb lélegzetű tudományos munkába már nem szándékozik fogni. Jó játékot jelent viszont a számára a számítógép és az internet, valamint a keresztrejtvényfejtés. – Életemet Istentől kaptam, és ő tartja meg, ameddig akarja – állítja Imre Ernő.

Amióta pedig betöltötte a nyolcvanadik esztendejét, minden egyes napot ajándéknak tekint. Azt is bevallja, hogy az édesapjától örökölte az emberszeretetre való készségét. Az esperes Franz Kafka cseh írónak az utolsó szavait idézi: „Emberek, szerettelek benneteket!" Imre Ernő nem várja meg az utolsó óráját, a vasdiplomával a kezében azt mondja: „Szeretteim és minden embertársam, szeretlek benneteket!" Nekünk pedig megígéri, hogy 5 év múlva, a rubinoklevele átvétele után is megosztja majd velünk gondolatait.