|
Vasdiplomás a szentesi
esperes Imre Ernőt nem kísérti a többre vágyás
|
|
|
Ajánlja a cikket? |
|
| 2005-07-02 |
Balázsi Irén |
| |
|
A
lelkészi oklevelét 1940-ben kapta meg a szentesi dr. Imre Ernő
nyugalmazott református esperes, aki most már a vasdiplomáját
vehette át a fővárosi Károli Gáspár Református Egyetemen. Isten
ajándékának és felesége gondoskodó szeretetének tartja, hogy ez az
emelkedett pillanat is megadatott neki.
|
|
|
|
Dr. Imre Ernő nyugalmazott református
esperes boldog embernek tartja magát Fotó: Tésik
Attila | Szentes város díszpolgáraként
ha csak teheti, elmegy a képviselő-testület üléseire dr. Imre Ernő
nyugalmazott református esperes. Az ő kezdeményezésére alakult meg –
az országban példa nélkül – a település legrangosabb kitüntetésével
jutalmazott személyiségek társasága, amelynek az ügyvivője. –
Naponta elcsodálkozom, hogy annyi éves vagyok, amennyi, és hogy nem
fogy bennem az érdeklődés a város és a benne élők sorsának alakulása
iránt – vallja Imre Ernő. Örül annak, hogy sok barátja van a nálánál
fiatalabbak között is, akik keresik a társaságát.
Budapesten
született 1918- ban, ott nevelkedett, a tanulmányait is a fővárosban
végezte. Lelkészi oklevelén 1940-ben száradt meg a tinta, egy évvel
később még református kántortanítói bizonyítványt is szerzett
Nagykőrösön. A Károli Gáspár Református Egyetemen a közelmúltban
vette át vasdiplomáját. A Gondolatok című köteteiben a reflexióit
foglalta össze az élet dolgairól az esperes úr. Ezért azt kérdeztem
tőle, milyen gondolatok jártak a fejében, amikor megkapta a
vasdiplomáját. Azt mondta: mindenekelőtt az Isten iránti hálaadás
jutott eszébe, hogy megérte ezt a kort. Másrészt pedig a köszönet a
feleségének, Irénkének a gondoskodó szeretetért. – Vele szavak
nélkül is megértjük egymást – állítja. Imre Ernő büszke gyermeik
édesanyjára, a matematika–fizika szakos, aranydiplomás, miniszteri
kitüntetéssel is jutalmazott pedagógusra, akit szintén köztisztelet
övez. Az általános iskolában amúgy mellesleg ő volt a számtantanára
a város polgármesterének, Szirbik Imrének.
A hollandiai
ösztöndíját még 1940-ben nyerte el Imre Ernő, de az északi országot
megszálló német hatóságok nem adtak neki beutazási engedélyt. Csak
később, a második világháború befejezése után sikerült kiutaznia
Hollandiába, ahol kétéves továbbképzés keretében előkészítette a
disszertációját. Ennek eredményeként szerezte meg idehaza a
tudományos fokozatot. Néhány esztendei falusi lelkészkedés után
1951-ben került Szentesre, az ottani nagytemplomi gyülekezet
meghívására, majd a csongrádi egyházmegye esperese lett. Hetvenhárom
éves korában vonult nyugállományba, ám alkalmanként azóta is vállal
egyházi szolgálatot.
A 87. életévében járó Imre Ernő lelkileg
és testileg is jól érzi magát, ezért a szívét az Isten iránti
„háládatosság" tölti ki. Boldog embernek tartja magát, mert
nyugalmas életet élhet a feleségével együtt. Nem kísérti őt meg a
többre vágyás, nem keserítik el „az el nem ért célok". Azt vallja
magáról, hogy nincs benne hiúság, irigység, telve van a lelke
hálával és megelégedéssel.
Nagyobb lélegzetű tudományos
munkába már nem szándékozik fogni. Jó játékot jelent viszont a
számára a számítógép és az internet, valamint a
keresztrejtvényfejtés. – Életemet Istentől kaptam, és ő tartja meg,
ameddig akarja – állítja Imre Ernő.
Amióta pedig betöltötte a
nyolcvanadik esztendejét, minden egyes napot ajándéknak tekint. Azt
is bevallja, hogy az édesapjától örökölte az emberszeretetre való
készségét. Az esperes Franz Kafka cseh írónak az utolsó szavait
idézi: „Emberek, szerettelek benneteket!" Imre Ernő nem várja meg az
utolsó óráját, a vasdiplomával a kezében azt mondja: „Szeretteim és
minden embertársam, szeretlek benneteket!" Nekünk pedig megígéri,
hogy 5 év múlva, a rubinoklevele átvétele után is megosztja majd
velünk gondolatait.
|
|
|
|
|
| |