|
Zöld szőnyeg borítja a
Kurca tetejét
Féltik a halakat a szentesi horgászok
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-06-17 |
Balázsi Irén |
| |
 |
 A Kurca
szentesi szakaszán már megjelent a békalencse, amely veszélyezteti a
horgászást. Az Atikövizig helyi vezetője szerint akkor tűnik el a
zöld szőnyeg a főcsatornáról, ha az agrárgazdaságok elkezdik az
öntözést.
 |
|
 |
 |
A víztükröt borító növényzettől lassan már
horgászni sem lehet. Fotó: Tésik
Attila | Már zöld szőnyeg borítja a
Kurca némely szakaszát, és ez aggodalommal tölti el a horgászokat.
Füsti M. Lajos, az egyesület elnöke azt mondja, hogy ha a növényzet
teljesen betakarja a víztükröt, akkor veszélybe kerülnek a halak.
Egyébként pedig már most is vannak olyan részek a főcsatornán, ahol
horgászni is alig lehet. A szervezetük egyébként mintegy tízmillió
forintot költ évente a Kurcán és a tavakon a haltelepítésre, ezért
is sérelmezik, hogy időről időre jelentkezik ez a probléma. Úgy véli
az elnök: ha a főcsatornánál nem sikerül gondoskodni a
vízutánpótlásról, akkor felesleges volt jó pár esztendővel ezelőtt
százmilliókat költeni a Kurca kotrására. Ha ugyanis nem folyik benne
a víz, könnyen újratermelődhet az iszapréteg.
Az Atikövizig
szakaszmérnöke, Ötvös Mihály lapunknak azt nyilatkozta: a meleg
időjárás hatására képződött a Kurcán a békalencse, s a zöld
növényzet egyes részeken már összefüggő felületet alkot. Ez a réteg
azonban vékony, így nem veszélyezteti a halakat, mert kapnak
elegendő oxigént. A szakaszmérnök szerint akkor tűnik majd el a
békalencse a Kurcából, ha az agrárgazdaságok öntözővizet rendelnek
tőlük. A csapadékhiányos időben beindul majd a rendszeres
vízszolgáltatás, az pedig leviszi a békalencsét a Tiszába. A
szakaszmérnök azt is elmondta: anyagiak hiányában arra nincs
lehetőségük, hogy csak ökológiai célból gondoskodjanak a
vízutánpótlásról. Legutóbb tavaly sikerült „átmosatniuk" a
rucaörömmel borított Kurcát, amikor a Környezetvédelmi és Vízügyi
Minisztérium szentesi politikai államtitkára, Gombos András
közbenjárására állami pluszforráshoz jutottak.
|
 |
|
|
 |
| |