Sámánnak is titulálták Sándort Ajánlja a cikket?         | 2005-06-07 | Balázsi Irén Nem tartja magát csodatevőnek a szentesi Sípos Sándor, egyszerűen csak segíteni akar az embereknek a több ezer éves keleti gyógymóddal. Sok esetben viszont nem is kezeli a rászorulókat, egyszerűen csak meghallgatja panaszukat. Sípos Sándor szerint leszoktak az emberek a beszélgetésről. Fotó: Tésik Attila Éppen hét éve tanulmányozza a több ezer éves keleti tradíciót a szentesi Sípos Sándor, aki barátai biztatására kezdett el intenzíven foglalkozni a kézrátétes gyógymóddal. Azt mondja: ő egy ember a sok közül, aki segíteni akar a másik emberen. Nem tartja magát csodatevőnek, de egy űrt mindenképpen betölt azzal, hogy meghallgatja a rászorulókat. Nála a kezelés mindig beszélgetéssel kezdődik, s neki olyan dolgokat is elmondanak, amiket másnak nem. Azt vallja a fiatalember, hogy közösen tudják megtalálni a betegség okát, illetve csak együtt képesek a testi-lelki fájdalmat, szenvedést enyhíteni. Ám az már kifejezetten ajándék Sanyi számára, ha meglátja az általa kezelt beteg arcán a mosolyt. Ebből pedig jócskán megadatott neki, hiszen segített már olyanokon is, akik évtizedek óta szenvedtek valamilyen kórtól, és a kezelés után nem a fájdalom, hanem az öröm tükröződött a szemükben. Sípos Sándor tapasztalata szerint azonban sok beteget a büszkesége tart vissza attól, hogy az ősi keleti gyógymódtól várja a megszabadulást az őt megtámadó kórtól. Az egyik szentesi gyárban három műszakban dolgozik az értelmiségi szülők fia, akit a munkahelyén különcnek, bogarasnak tartanak. Ezzel azonban mit sem törődik az idők során nagy műveltségre szert tett, állandóan tanuló Sanyi, hiszen az eredmény önmagáért beszél. Egyik ismerősét említi, akit egyre csak gyötört a derékfájás. A kezelés után azt mondta az illető: „Sámán, nem tudom, ám nem is érdekel, mit csináltál velem, de nem fáj a derekam." – A kezem csak egy közvetítő eszköz – nyugtázza faggatózásunkra. Egyébként pedig azt is állítja, hogy „postázni lehet a gyógyulást". Bevallása szerint ez az ősi módszer nem lehet mindenkinek a gyógyszere, mert aki nem hisz benne, azon nem lehet segíteni. Úgy mondja, hogy nem az energia gyógyít, hanem a hit által megnyíló csatornák, amelyeken az energia áramlik. Egy dunántúli házaspár bízott Sípos Sándorban, mert megosztotta vele a problémáját. Hosszú ideje hiába várták a gyermekáldást, csak nem jött a baba. Kilenc hónap múlva kapta az üzenetet Sanyi, hogy megérkezett a jövevény. „Két embernek teljesült az álma, ők dobták fel nekem a labdát" – kommentálja az esetet. Egy drogos fiatalembert pedig mérgezéses tünetekkel vittek hozzá. A kezelés hatására visszatért bele az élet. Ezzel együtt is azt állítja: soha senkinek nem mondja, hogy meg fogja gyógyítani. Ellenben a segítséget kérővel közösen elindítanak egy folyamatot, ami akár meg is szüntetheti a problémát. Azt mondja: többnyire súlyos esetekkel foglalkozik, olyan emberekkel, akik igénylik a törődést, gondozást. Egy asszonyról például azt gondolta a közvetlen környezete, hogy becsavarodott. Ezért már az idegosztályra akarták befektetni. Sanyitól különben még energiát sem kapott, csak beszélgettek. Azóta minden rendben a pácienssel. Sípos Sándor hallani véli, hogy sarlatánságot emlegetnek majd az emberek a történetei kapcsán, ám úgy van vele, mindenki azt mond, amit akar. Saját magáról azt állítja: „Nem vagyok én csodalény, csak egy srác a Jókai utcából."