Szentesi reménysugár

Ajánlja a cikket?  A hét legnépszerűbb cikkei a látogatók szavazatai alapján
       | 2005-06-04 |

A labdarúgó NB II-ben rangadót játszik vasárnap 17 órától Jászapátiban a Szentes, míg az NB III-ban a Hódmezővásárhely hazai pályán szintén vasárnap 17 órától a Gyomaendrődöt fogadja.
Nyomtatható változat
Cikk küldése e-mailben
A heti legnépszerűbb 10 cikk
Talán van Szentesen esély arra, hogy a másodosztályú tagságot már hetekkel ezelőtt kivívó focicsapat együtt maradjon, és a következő idényben az új NB II-ben folytassa.

– Konkrétumról csak a következő hét közepén tudok beszámolni, de tény, hogy pozitív változások történtek a csapat életében az elmúlt napokban. Az egyik fővárosi cég képviselői már tárgyaltak is Szentesen, és a jövő hét közepére ígértek választ. Jászapátiban Ábel és Tasi nem tudja vállalni a játékot, így mindössze két cserém lesz. A kezdő: Kiri – Márics, Gyagya, Kerepeczky, Anka – Kovács N., Kádár, Kislőrincz, Puskás – Barna, Koncz – nyilatkozta a tréner, Török László.

A HFC elmondhatja magáról, hogy a Gyomaendrőd elleni meccs esélyese. Rostás Károly edző elmondta, akár még a hatodik helyre is odaérhetnek, ám ennél fontosabb, hogy megőrizzék a jelenlegi nyolcadik pozíciót. A csapat már elérte a célját, azaz marad a következő szezonban is NB III-as.