|
Ma 18 órakor (Sport1):
Hungerit–Dunaújváros döntő
Egyenlíthet a Szentes
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-05-26 |
Szélpál László |
| |
 |
 A női
vízilabda OB I két győztes meccsig tartó fináléjának első felvonását
a címvédő Dunaújváros nyerte. Annak ellenére, hogy a mai (18 óra),
második ütközet helyszíne a budapesti Hajós-uszoda lesz, egyenlíteni
szeretne a Hungerit-Szentesi VK.
 |
|
 |
Most akkor ez hogy is van? A női
pólódöntő második találkozóján a Hungerit-Szentesi VK Budapesten
fogadja pályaválasztóként a Dunaújvárosi Főiskola csapatát?
Igen.
– Azért mentünk bele a helyszín változásba, mert női
bajnoki vízilabda-mérkőzést még sohasem közvetített a televízió –
magyarázta Kozák László, a Szentes edzője. – A Sport1 jelezte, hogy
szívesen műsorra tűzné a meccset, egy feltétellel: ha azt Budapesten
rendezik. Rajtunk aztán ez nem múljék! Meg különben is, a
tapasztalatok szerint, számunkra nem jelent különösebb előnyt a
hazai medence. Itt volt például a bajnoki elődöntő: a háromból
kétszer a fővárosban győztük le a Domino-Polót. Úgy vettem észre,
idegenben valahogy felszabadultabban tudunk játszani.
Így
volt ez a finálé első, hétfői meccsén is. Az utolsó negyed elején
két gólt szerezve 7–7-re alakították az eredményt Hegedűsék. –
Ráadásul előnyhöz jutottunk. Ha azt értékesítjük, ki tudja, mi a
meccs vége... – vette vissza a szót a tréner. – Persze az is az
igazsághoz tartozik, hogy az elmúlt heti megerőltető menet miatt a
hajrában látszott a lányokon a fáradtság, ennek következtében
kaptunk négy szerencsétlen, elkerülhető gólt.
Most viszont
bármi megtörténhet, ebben természetesen benne van az is, hogy a
pontvadászatban eddig még százszázalékos Dunaújváros kikap a
Hungerittől.
– Mi más lehetne a célunk, minthogy kiharcoljuk
a mindent eldöntő harmadik összecsapást – közölte a szakember. –
Igaz ugyan, hogy Tóth Andi ujja továbbra is fáj, Kisteleki Dóri
térde is sérült, Szremkó Szuszi vállízülete is volt már jobb
állapotban, mégis szentül hiszem, hogy nem verhetetlen az Újváros.
|
 |
|
|
 |
| |