|
Tesco a szarmatatelepre
Lőszereket is rejthet a föld Szentesen
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-05-11 |
Balázsi Irén |
| |
 |
 Geofizikai
mérést végeznek a szakemberek Szentesen, a laktanyával szemközti
területen, ahol a Tesco épül majd. Az eddigi ismeretek szerint egy
szarmata telep maradványait rejtheti a föld.
 |
|
 |
![]() |
Itt lesz a Tesco parkolója. Magnetométerrel
szondázzák a terepet. Fotó: Tésik
Attila | Magnetométerrel szondázzák a
terepet az egyik cégnek a szakemberei Szentesen, a Csongrádi úti
laktanyával szemben lévő területen. Azon a részen építteti fel
ugyanis a multinacionális befektető a Tescót. A törvény értelmében a
beruházás megkezdése előtt azonban a kulturális örökség védelmében
meg kell győződni arról, hogy van-e az adott területen régészeti
lelőhely. Azt tudniillik nem tehetik tönkre a
munkagépekkel.
A szegedi Móra Ferenc Múzeum fiatal régésze,
Nagy Dániel ismeretei szerint még 1994-ben terepbejáráson vettek
részt a Csongrádi út mentén is a József Attila Tudományegyetem
hallgatói. A föld felszínén talált cserepek gyűjtése során akkor
arra a következtetésre jutottak, hogy azon a helyen, ahol a Tesco
épül majd, szarmatatelep lehetett egykoron.
A geofizikai
mérést végző műszer, a magnetométer képes kimutatni a régészeti
lelőhelyeket. Eddig azon a részen dolgoztak a mágneses tér
vizsgálatára szakosodott cég munkatársai, ahol a Tesco parkolója
lesz. Itt már jelzett is a készülék egy objektumot, amely
feltételezhetően a szarmaták kemencéje vagy tűzhelye lehetett.
Egyébiránt pedig nem csak a kulturális örökség után kutattak a
műszerrel, hanem azt is megnézték, hogy az adott területen
maradtak-e a földben világháborús lőszerek és más
hadikellékek.
A Tesco leendő parkolóhelye után még megmérik a
föld mágneses mezejét az áruház és a benzinkút tervezett építési
területén is. A magnetométer adatait aztán betáplálják a
számítógépbe, majd térkép készül a vizsgálat eredményéről. Nagy
Dániel reményei szerint a geofizikai mérések és a humuszolás
befejezése után kezdődhet az ásatás. Addig azonban még le kell
bontani a korábban mezőgazdasági célra használt építményeket,
amelyek helyén a Tesco lesz.
|
 |
|
|
 |
| |