|
Szegvár után Szentesen is Civil TV
Kistérségi adás kábelen
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-05-04 |
Blahó Gabriella |
| |
 |
 Szentesen és
Szegváron kábelen már lehet követni a Civil TV műsorát. A stáb a
civil élet bemutatására helyezi a hangsúlyt a műsorszerkesztésben.
Terveik szerint a kistérség valamennyi településén jelen lesznek.
 |
|
 |
 |
Berényi István szerkesztő riporter és Csorba
Gyula felelős szerkesztő a szegvári stúdióban. Fotó: Tésik
Attila | Kis stúdiók hálózata a Civil
TV, melyet a szegváriak indítottak útjára. A közösségfejlesztő
programból kinőtt kezdeményezés néhány hónap alatt működő
szerkesztőséggé vált, mely rendelkezik a televíziózáshoz szükséges
infrastruktúrával. A kábelhálózaton követhető műsor készítésében
szegváriak és szentesiek egyaránt részt vesznek. Magukat lelkes
amatőröknek tekintik, a profi televíziózáshoz szükséges ismeretek és
anyagi eszközök gyűjtésében azonban fáradhatatlanok.
A Civil
TV-t a Szegváriak Szegvárért Egyesület működteti, s támogatja egy
alapítvány, kuratóriumának elnöke Horváth István. A Legrand volt
igazgatója szerint fontos, hogy legyen kommunikáció a környékbeli
falvak és lakóik között, az itt élők életével és gondjaival
foglalkozó feldolgozások minden bizonnyal hasznára válnak egy-egy
közösség fejlődésének. A szegvári Mé-Diák műhely nyolcadik osztályos
tagja, Strincz Beatrix azt mondja, tévézni inkább kikapcsolódás,
mint kötelesség, a lány szerint a televízió segít reálisabban látni
a világot.
Szentesen százharminc civil szervezet működik, a
Civil TV-nek feltétlen szerepe lehet a városban – hangsúlyozta Szűcs
Lajos alpolgármester a minap a témában megrendezett
találkozón.
Szegváron az önkormányzat és vállalkozók,
Szentesen informatikai cégek és Szirbik Imre támogatta polgármesteri
keretéből a televízió infra- struktúrájának létrehozását. A
Horváth Mihály Gimnázium kamerákat bocsát a szerkesztőség
rendelkezésére, mely műsorainak összeállításában elsősorban az itt
élők életének bemutatását tekinti feladatának, jó kapcsolatot ápolva
a helyi önkormányzatokkal – mondta Csorba Gyula felelős szerkesztő.
A szegvári Határné Bottyán Erika, a televízió civil tanácsadó
testületének vezetője kijelentette: a televízió védőernyő-szerepet
tölthet be a politikai befolyás és az üzleti érdekek érvényesülése
mentén, szem előtt tartva az itt élők szempontjait.
Szentesen
vasárnap délelőtt kilenctől tizenegyig, szerdán délután négytől
hatig, Szegváron pénteken négytől hatig lehet nézni a Civil TV-t,
melyben a térség valamennyi érdekes egyénisége előbb-utóbb benne
lesz.
Szentesen a belvárosban az A4-es csatornán, a
Kertvárosban az S 06-os, Szegváron az S 09-es sávon lehet nézni az
adást, a közeljövőben talán Mindszenten is látható lesz. A város
környéki falvakban a könyvtárakban, az eMagyarország pontokon
elérhető a műsor az ott élők számára. A szerkesztőség Szegváron
korábban hozott létre stúdiót, a közelmúltban kapott a stáb egy
alkalmas helyet Szentesen az ipari parkban. A Civil TV
megalakulásánál és indulásánál nagyon sokan vannak jelen, a
kezdeményezés egy táborba hozta televíziózás iránt érdeklődőket.
|
 |
|
|
 |
| |