|
Reagált a MÁV a
csongrádi panaszra
Hamarosan újból változik a vasúti
menetrend
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-05-02 |
Bálint Gyula György |
| |
 |
 Júniustól újból változik a menetrend a
Szentes–Csongrád–Félegyháza vonalon: ötször lesz gyorsvonati
csatlakozás Budapestre, s egy kivételével Kónyaszéknél is fel lehet
szállni ezekre a vonatokra. A helybelieknek az utóbbi időben sok
gondjuk volt a menetrenddel, legvégül az, hogy néhány vonat nem állt
meg a Csongrádhoz tartozó Kónyaszéken.
 |
|
 |
 |
Leszállás a csongrádi vasútállomáson.
Júniusban ismét változik a menetrend. Fotó: Bálint Gyula
György | Az idén márciusban három
csongrádi önkormányzati képviselő – Fejér Zoltán, Nagypál Sándor és
Murányi László – interpellált vasútügyben, s kérte a polgármestert,
intézkedjen a tanyán élő lakosságot igencsak hátrányosan érintő
közügyben. Bedő Tamás polgármester Bakos Csabától, a MÁV Rt területi
személyszállítási vezetőjétől a csongrádi külterületi lakosok
érdekeit is figyelembe vevő intézkedést kért.
A MÁV nemrég
válaszolt a felvetésre. A reagálásból az derült ki, hogy a cég jót
akart, meghallgatja a panaszokat, polgármesteri kéréseket, módosít a
menetrenden, és csökkenteni próbálta a Csongrád és Budapest közti
utazási időt, mivel Szentes város vezetői azért lobbiznak, hogy az
ott lakók két és fél óra alatt eljuthassanak a fővárosba. Ehhez
persze át kell tudni biztonságosan szállni Félegyházán az
intercityre.
Ez év április 3-a előtt öt csatlakozás közül
három esetben csak három perc jutott az átszállásra, emiatt
panaszkodtak sokan. Ezért most már öt-hat percre növelték ezt az
időt, ezért a Csongrádról 6.47-kor és 15.47-kor induló vonat
menetrendjéből kivették a kónyaszéki megállást. Kérdés továbbra is:
aki nem tudott Csongrádon IC-jegyhez jutni, az 5-6 perc alatt
Félegyházán el tudja-e intézni a helyjegyvásárlást?
Békés
Csaba értékesítési osztályvezető Bedő Tamásnak írott levelében
egyebek közt ezt is közölte: „számlálási adataink szerint a 6.47-kor
induló vonatnál heti egy utas vette igénybe a kónyaszéki megállást,
a 15.47-kor indulónál pedig áltagosan 0.9 utas jelentkezett: hétfőn,
szombaton és vasárnap senki".
A MÁV figyelembe vette azt,
hogy a csongrádiak zöme nem igényli a drága IC-t, ezért a
Szentes–Csongrád–Félegyháza vonalon június 11-étől változik a
menetrend, s ötször lesz gyorsvonati csatlakozás Budapestre, 2 óra
32 perc utazási idővel. S az 5.26-kor induló vonat kivételével
Kónyaszéknél is fel lehet szállni ezekre.
A csongrádi
vasútállomás, a város egyik kapuja remek díszletül szolgálhatna a
régi idők mozijához, de ez talán az ideérkező idegen, a vonatmániás
turista szemét ütné meg, a helybeli embert már nyugtalanítja. Sokan
attól tartanak, a vasúttársaság legközelebbi karcsúsítása a várost
is érinteni fogja. A kisvárosi szituációt Murányi László
érzékletesen fogalmazta meg:
– Öten álltunk a pénztár ablak
előtt és jegyre vártunk. Mértem az időt, aki odabent ült, 18 percig
hívott valakit a helyjegyért, de a vonal állandóan foglalt volt.
Eközben a másik kezével elkészítette a „rendes" jegyeket. Közben
izzadt, s mi, utasok, sajnáltuk emberünket, aki egy személyben
jegykiadó, forgalmista, bakter, takarító, talán még a váltót is ő
kezeli... Amikor letette a telefont, megkérdeztem tőle: megáll ez a
vonat Kónyaszéken, a tanyák között, vagy csak lassít? Rám nézett
kérdő szemekkel és ezt mondta: őszinte legyek? Nem vártam tőle
hosszabb választ, újra tárcsázott, hátha sikerül mégis helyjegyet
intézni – meséli a képviselő.
|
 |
|
|
 |
| |