Most a lóerőké a főszerep Fábiánsebestyénben
 Idén pónifogatok is indulnak a versenyen

Ajánlja a cikket?  A hét legnépszerűbb cikkei a látogatók szavazatai alapján
       | 2005-04-30 | Blahó Gabriella

Az idei tavaszon pónilovas fogatok is versenyeznek Fábiánsebestyénben, az országos bajnokság első fordulóján, ez újdonság, s várhatóan nagy közönséget vonz. Szombaton és vasárnap a lovas látnivalók mellett szórakoztató programokat kínál a rendezvény.
Nyomtatható változat
Cikk küldése e-mailben
A heti legnépszerűbb 10 cikk
Hajtó és fogata – szemtől szemben egymással. Fotó: Tésik Attila
A pónifogatok hajtása ebben az évben először szerepel a világbajnokság versenyszámai között. Főként a fiatal versenyzők előtt vonzó ez, nem csak a lovak mérete miatt, hanem azért is, mert erős akaratú állatok – mondta Farkas Sándor, a Magyar Lovassportszövetség elnöke.

A fogathajtó világbajnok Juhász László hasonló nevű tizenkilenc esztendős fia Kiki és Mokka nevű lovaival indult a kettes fogatok versenyében, szavai szerint elsősorban azért, hogy rutint szerezzen. A fiatalember tízéves kora óta versenyez, lovak között nőtt fel, idősebb versenytársai úgy vélekednek róla, virtuóz alkat. Muity Ferenc, a póniválogatott szövetségi kapitánya szerint a pónifogatosok tábora egy valódi összetartó közösség, örömmel jöttek Fábiánsebestyénbe, hiszen itt nagyszerű pályán készülhetnek az angliai világbajnokságra.

A falu melletti lovaspályán közel fél tucat nagy versenyző neve hangzik el. A magyarok több, mint harminc esztendeje a világ élvonalában szerepelnek, s ez a tenyésztés sikere mellett köszönhető a versenyzők rátermettségének is. Fábiánban az érdeklődők megcsodálhatták Dobrovicz József és Lázár Vilmos tudását is. A hetvenes években nevet szerzett Bárdos György többszörös Európa- és világbajnok fogathajtó a fábiáni versenyen már nem áll rajthoz, mint mondja, lovasversenyen megjelenni neki viszont kötelező. Sajnálja, hogy a sport támogatására igen kevés pénz jut, szerinte az országban működő külföldi nagyvállalatok adómentessége mellett elő kellett volna írni számukra, hogy támogassák a magyarok erősségét, a lovaglást... Az általa létrehozott csapatot egy gépjárműgyártó vállalat támogatja, s ez nem lehet véletlen, hiszen az autót is lóerőben mérik – mondta.

Bárdos György többszörös Európa- és világbajnok fogathajtó, ha már nem is indul a versenyeken, jelenlétével emeli a lovas rendezvények rangját. Fotó: Tésik Attila
A fábiánsebestyéni Kinizsi 2000 Rt. két esztendeje felszámolta a nóniusz törzstenyészetét, gazdasági okok miatt. Farkas azóta úgy látja, ez hiba volt, hiányzik a fábiáni ménes. A cég vezérigazgatója ezért úgy döntött, legyen újra teli az istálló, mely egyébként most sem üres: a többi ló mellett egy nóniusz csikó várja, hogy a tombolahúzáson a nyertes hazavihesse vasárnap.

A hét végére majálist szervezett a falu önkormányzata. Szombaton és vasárnap reggeltől estig várják a környékbelieket, a szórakozási lehetőségek között a felnőttek és a gyerekek egyaránt találnak kedvükre valót. Az ügyességi versenyek, a kirakodóvásár a szép környezetben minden bizonnyal jókedvre deríti a majális vendégeit. Szombaton este fáklyás felvonulás is lesz, utána a Győri Nemzeti Színház vendégei lépnek fel este kilenckor Legyen a Horvátkertben Budán című műsorukkal, melyet tűzijáték és lovasbál követ.