|
Vita a csongrádi
rohammentő körül
Baláspiri: az átszervezésről tájékoztatni kellett
volna
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-04-30 |
Bakos András |
| |
 |
 Nem minden
éjjel áll rendelkezésre rohammentő a csongrádi kistérségben; ha
szükség van rá, Szentesről kell áthívni. Erről az új rendről
tájékoztatni kellett volna a térségben élőket – mondta Baláspiri
Csaba csanyteleki háziorvos. A megyei mentőszervezet főorvosa, Simon
Marianna hangsúlyozta: a törvényben előírt tizenöt percen belül
bárhová odaérnek.
 |
|
 |
Egy ideje nem minden éjszaka áll
rendelkezésre rohammentő a csongrádi kistérségben, s erről
mindenképp tájékoztatni kellett volna az itt élőket, éppúgy, ahogy a
betegszállítással kapcsolatos átszervezésről – osztotta meg
aggályait lapunkkal Baláspiri Csaba csanyteleki háziorvos, a megyei
közgyűlés egészségügyi bizottságának tagja. A képviselő szerint
azzal a helyzettel, hogy aznap éjjel a térségben nincs rohammentő,
mindig akkor szembesül az ügyeletes orvos, amikor szolgálatba lép.
Ezt így tudta meg ő is nemrég, a mentősök tájékoztatták.
Holott az ellátás egyik legfontosabb láncszeméről van szó. Baláspiri
hozzátette: bár tudja kezelni azokat az eszközöket, amelyek az
életmentést szolgálják, azért egy háziorvosnál mindenképpen többet
tehet egy betegért a speciálisan képzett mentőtiszt. A képviselő azt
is mondta, tudja, miért kényszerül ilyen lépésekre a mentőszolgálat,
s ezért nem is hibáztatja a kollégáit, akikkel ügyeletes orvosként
együtt dolgozik. Ám azt fontos leszögezni: ez olyan változás,
amelynek révén a szolgáltatás színvonala csökken, és sajnálatos,
hogy ilyesmivel szinte mindig a csongrádi kistérségben élőknek kell
szembesülniük.
A képviselő által elmondottakról e-mailben
megkérdeztük dr. Simon Mariannát, a Csongrád Megyei Mentőszervezet
főorvosát, aki válaszában azt írta: „Dr. Baláspiri Csaba doktor urat
telefonon felhívtam, és kértem, hogy ha egészségügyi ellátással
kapcsolatos problémái vannak, akkor hozzám forduljon, az ügy gyors
megoldása érdekében. A Csongrád Megyei Mentőszervezet csongrádi
mentőállomásán nincs szervezve rohamkocsi-szolgálat. A Központi
Orvosi Ügyeleten dolgozó orvosnak az oxyológiában jártasnak kell
lennie, és az ügyeletes kocsin, valamint az ambulancián
rendszeresített életmentő eszközöket tudnia kell használni. A
központi mentésirányítás a sürgős feladatok esetén biztosítani tudja
a 15 perces elérhetőséget. A lakosság sürgősségi ellátását az
Országos Mentőszolgálathoz integrált Központi Orvosi Ügyelet az
egységes prehospitális sürgősségi lánc elvei szerint
biztosítja."
Roham vagy
esetkocsi?
Baláspiri Csaba azt mondta, valóban
beszéltek az ügyről, s megtárgyalták többek között azt is,
hogy bár ő rohamkocsiról beszélt, azt hivatalosan valóban nem
így, hanem esetkocsinak nevezik. A betegek azonban inkább az
általa említett néven ismerik a sürgősségi eseteket ellátó
mentőautót, amely bizonyos napokon nem áll rendelkezésre a
térségben: Szentesről kell odarendelni, ha
szükséges. |
|
 |
|
|
 |
| |